entertain us.

megnéztem ezt a listát, mert tegnap e. és j. is ezen pufogtak, nekem meg vagy a depresszióm, vagy a hipomániám okán, de mindig kimaradnak az aktuálhírek. pedig most télen volt egy időszak (naná, hogy amikor tanulni kellett), amikor rászoktam, hogy legalább az indexet és a hávégét (natessék, most elárultam magam nézőpontilag) átfutottam, talán most a sebészet alatt visszaszokom (és akkor meg is van az élet naposoldala). de visszatérve, most először jut eszembe tudatosan örülni annak, hogy nem vagyok bétékás, mert kevés ennél megalázóbb és jogtalanabb dolgot tudok elképzelni, mint hogy felfuvalkodott, korrupt hökösök megítéljenek a mell-és fenékméretem vagy a profilomra írt vers alapján, nem is beszélve arról, hogy az orrom formája után címkézzenek zsidónak avagy nemzsidónak. és igen, eleve (értsd: gólyatáborok óta) mérhetetlen ellenállás volt bennem az összes ilyen banda (utáljatok nyugodtan) felé, de úgy érzem, mostantól joggal undorodhatok végre a "mi iöcsünk"-től is. bár ők legalább csak leendő tagjaikat osztották dugható/hátulról dugható/ sehogyse dugható kategóriákba. na ennyit a külvilág zajlásairól.

különben ma megtudtam, j. mondta, hogy egy hajszál választ el a zseniségtől, mondtam neki, hogy erre majd térjünk vissza a sebészet után, majd ha ezt az érthetetlen, gusztustalanul anatómiás és szerzői neves adathalmazt meg tudom tanulni. de azért elgondolkodtató, hogy annyira lát ő másnak engem, és úgy nem érti a magammal kapcsolatos aggályaimat, ahogy én tártam szét a kezeim a múltkor, amikor j.-ról (aki egy teljesen másik j., de nem vagyok hajlandó álneveken törni a fejem) kiderült, hogy még mindig semmilyennek hiszi magát. miközben külső szemmel inkább sokmilyen. igen, frappáns egy hangulatom van, túl sok elnökembereit néztem.

azon is gondolkodtam, hogy az élettől már csak egy lépés az irodalom, mi a francnak nem írok akkor, ha annyira könnyű. meg hogy j.nak eszébe jutott-e vajon sírni, miközben a színpadon állt tegnap, és szólt a vastaps. merthogy én mindig sírok közben (amikor ülök és tapsolok), mert milyen fantasztikus és felemelő érzés lehet már ott állni, amikor ennyien tapsolnak. ennyien csinálnak bármit együtt.

hát ilyenek. és hogy már hajnalban tudtam, hogy ma kelleni fog a napszemüveg, és megálltam a margithíd közepén napozni, és hogy ez az új kedvencem:

(a nyúltól kéretik eltekinteni, bár übercuki.)