kiolvastam pár napja a sacks-könyvet, és azóta komoly dilemmákba kerültem önmagammal, ugyanis egyszerre szeretnék neurológus-zeneterapeuta lenni, és alzheilmeresekkel meg parkinsonosokkal dolgozni, valamint pszichiáter-pszichoterapeuta (lehetőleg csoport-, yalom után szabadon), kineziológus, autista gyerekekkel foglalkozó lovasterapeuta (ez az ötlet onnan ered, hogy az utazás során csomó lovat láttunk mindenfelé nyargalászni, és cs. áradozott a lovaglás gyönyöreiről, meg hogy muszáj kipróbálnom), plusz ugye a mindenféle szociáis jövendőbeli szerepek. (már a mondatom hossza is árulkodik az enyhe valóságtól való elrugaszkodottságomról, kezdve például azzal, hogy neurológiát csak idén fogok tanulni, és a neuroanatómiai rémképeimből kiindulva kicsit sem biztos, hogy feküdni fog az nekem.)
és mindeközben immár grúziában járunk, ma tesszük át székhelyünket a fővárosból valami tengerparti városkába. állítólag homokos és gyönyörű (mármint a bícs), én pedig már előre érzem az eksztázist a talpam alatt bizsergő homokszemcséktől. a hullámokról, a sósan göndörödő hajamról, az egész napos lebegésről, a kékről és a zöldről nem is beszélve.
és örömmel jelenthetem be azt is, hogy szép fokozatosan ugyan, de kezdek hozzászokni az utazgatáshoz, megszűnt a kezdeti feszültség, és kisebb lett a hangulatingadozásaim (hisztijeim) amplitúdója is. cs. szerint a végén még világutazó válik belőlem (én ettől azért nem tartok).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése