alkony előtti óra volt, a nappal utolsó órája, naplemente előtt, amikor a nap megmutat mindent, amire csak képes, minden szépséget és szomorú gyengédséget, amit csak összegyűjtött rövid élete alatt, a napfelkelte óta.

... sokakkal ellentétben szerette a hosszú repülőutakat, amikor az ember a seholban találja magát, valami elvont térben és bizonytalan időben, amikor egy pillanat alatt megszűnnek a kötelezettségek, az ígéretek, minden elhalasztódik, a telefonhívások, a posta, a kérések, az ajánlatok és a panaszok nem jutnak el az emberhez, és csak lóg a levegőben, lebeg ég és föld között, föld és hold között, föld és nap között, és kiesik a koordináták megszokott rendszeréből. repül...

minden, amit akarsz gyönyörű. és a te gondolatod azonnal az enyém is lesz. úgy érzem, hogy már régen, mindig is pont így gondoltam, így akartam. ... megyek... most sokáig-sokáig csókolni foglak, becézni a szádat, a testedet... ... most becsuktam a szemem. nagyon-nagyon élénken érezlek téged. nehéz nekem. nem is gondoltam, hogy lehet ennyire vágyakozni. járok-kelek, percenként felugrálok - nem tudom, hová tegyem a szívem. mikor fogok hozzád szokni?
.
.
.
tudom, hová tegyem a szívem.
szeretlek, ljudmila ulickaja.