(őszi chansonok.)

a suhanó tájban a fény alatt világító folyó és mögötte a mindenféleszínű puha domboldalak.
és most grieg grieg grieg!

az élet cuki. 

a vadiúj bakelit-lejátszómhoz most találtam ugyanis egy csomó lemezt, konkrétan a házam szelektív kuka-tárolójában (van egy polc a már feleslegessé vált, de hasznos holmiknak kitéve). kukázás közben ráadásul bejött a volt farmakológia gyakorlatvezető nénim (egyelőre mondjuk nem szembesítettem a közös múlttal), aki szintén lelkesedett egy kicsit, majd jó válogatást kívánt, és jobbra el. vettem ronda-de-cuki dísztököket is meg őszi szalvétát, a sütőtök pedig a hűtőben várja a konyhaművészetemet.

igyekszünk.

hagyom magam. nyűgözzenek le a fák, nyűgözzenek a színek. az ősz napsütésébe valahogy mindig keveredik valami szomorúság. vagy csak én vagyok szomorú? 

és ha igen?

és ha ez szól az utolsó húszasnak, az elvesztett barátságnak, a szakításnak, ami nem is szakítás? és ha ez szól a titkoknak és hazugságoknak? a szerelemnek? a szerelemtelenségnek?

és ha lehagyom a kérdőjeleket?

a szeretet tériszonya.

az vagyunk nekem.

(meg persze, mint testnek a kenyér, és mint lángot a lélek, csak hát ez mind mellékes ahhoz képest, ahogy jól áll nekünk az összes évszak, ahogy száguldunk az őszi tájban, ahogy dobol az eső a válladon, ahogy nézed a - határozott - karcsapásaim keltette hullámokat a vízen. ahogy szépek vagyunk, de csak mert együtt, és ahogy ilyen többet már nem lesz még egy - ezt tudjuk mindketten. 

és most megiszom az utolsó korty sauvignon blanc-t, mielőtt elindulnék [mégsem mehet kárba a kedvencem], és most magam elé suttogom, hogy az emlékem vagy.)

(csakszép.)

harold & maude.

milyen nehéz a más szakításáról, a más magányáról.

te nem is tudod, mi mindent kapok tőled.

te nem is tudod, milyen a veled. te nem is tudod, milyen a nélküled. 

(na persze, nélküled hogyan lett volna alkalmad, önmagát meg mindenki megszokja egy idő után, hát eleve hülye egy felvetés.)

egyszóval: lemaradsz magadról.

mindenféle hotelokból gyűlnek az emlékek egymás mellett, van erre egy külön tálkám. a kacsa a bécsi hiltonból a szent orbán szobaszáma mellett. egy kavics metából, az amalfis pasi névjegykártyája. pár rózsaszirom, iphone-töltő (pót), meg e. sagrada familiás dobozkája.

illene lassan (szét)válogatnom.

kettőnk dózisát egymagam szeretni.

egyenlők leszünk-e valaha.

ma dolgozom három éve. egyszerre végtelen messze, és mintha tegnap. és még mindig nem tudom, képes lennék (leszek)-e orvosként nyugdíjba menni. mondjuk ma éppenséggel pont el tudom képzelni, de talán csak mert még mindig felszabadítólag hat rám a demens részleg elhagyása. vagy mert régen ügyeltem. vagy mert még mindig nem látom magam semmi más szerepben sem, már ami a realitások talaját illeti.

megpróbálom ma befejezni a hasnyálmirigynaplót. már nagyon szomorúvá tesz.