már felvettek az orvosira, talán csak pár nap van hátra a beiratkozásig. augusztus vége van, és m. kedvéért elmegyek valami rémes metálkoncertre óbudán. egy darabig egész jól bírom, egy-két hosszúhajú fiú megpróbál felszedni, próbálok táncolni. aztán hirtelen eszembe jut, hogy semmi keresnivalóm ott, elbúcsúzom, és elindulok haza. be vagyok rúgva, úgyhogy gyalog megyek, hogy elmúljon. az árpádhíd után elveszítem a fonalat, nagyon kell pisilni a sörtől. valahol a dagály mögött leguggolok az árokpartra, aztán pár száz méter után megint. aztán fogalmam nincs, hogy merre kell menni, hirtelen kijózanodom, lever a víz. ismeretlenek a házak, mégis ismerősek, tudom, hogy tudnom kéne, hol vagyok. az utcanevek is ismerősek, de akkor még nincs okostelefonom, és  nincs googlemaps, hogy eligazodjak. elkezdek futni, és végül rájövök, hogy attól a környéktől vagyok nem messze, ahol gyerekkoromban laktunk. kiérek a villamos útjára, lassítok, visszateszem a zenét (nemmetál) a fülembe. 

pár hónapig aztán nem emlékszem erre az éjszakára, később mégis eszembe jut, egy teljesen random pillanatban, és utána még sok másik random pillanatban. és mindig nagyon szégyellem magam a pánik miatt.