chet bakert hallgatok, és az idő elfelejt telni. nem tudom, mihez kezdjek magammal, úgy döntök, átrámolom a ruháimat ezredjére is. kuporgok a padlón, mellettem egy pohár bor, amit nem is kívánok, de legalább tökéletesen illik a hangulathoz meg a szomorú jazz-zenéhez. aztán meghallom, hogy almost blue, almost doing things we used to do, és valahogy elkezdem tudni, hogy ha nem is most, de egyszer majd mégiscsak tovább múlik az idő, és egyszer majd mégiscsak minden rendben lesz.