tévé! internet! tévé! internet! tévétévétévééé!

össze se hasonlítható a ma 11.40 utáni életem a korábbival.

hát, nirvána.

és most rendkívül büszke vagyok magamra, amiért a cikkírásra kapott szabadnapomat olyan hasznos és felnőtt dolgokra használtam fel, mint a pianino billentyűzetének megtisztítása a két hónapos festék- és vaxfoltoktól, a nyári ruhák első adagjának könnyes bedobozolása, illetve a két nappal ezelőtti szerelések mocskának eltűntetése. meg arra is büszke vagyok, hogy nem írtam hétfőn egy egészen más témájú bejegyzést.

az új polcok amúgy irtó klasszak, egészen rendezettnek kezdem magam érezni tőlük. ráadásul igaza volt a bolhapiacos néninek, úgyhogy lett két vulkánfiber bőröndöm is tárolásra. és a benti szobám is alakul, lementünk a héten a.val a művészetterápiára, ahol kiderült, hogy nem utálnak, és kaptam két meseszép képet a már meglévő mellé. mondjuk a szerelésért cserébe ismét végig kellett hallgatnom egy primitív cicázást, mondtam is a.nak, hogy legközelebb megtiltom, hogy kettesben hagyjon. vagy hallgatás helyett (ami alatt becsszó nem mosolyogtam, és nem vágtam kedves arcot) megmondom, hogy be lehet fejezni. lassan úgyis megtanulok falat fúrni. a pihepuha párnákat pedig eddig mindenki el akarta vinni, a pácienseket beleértve, úgyhogy melegen ajánlom a h&m home-ot (a szobám kirablása helyett). 

meg ezt a dalt is ajánlom, ha már a nyárnak lőttek:

szomatikus (és anyagi) státuszom rendeződésével összhangban ismét átkerültem a felszálló (értsd hipomán) ágra. elköltöttem egy csomó pénzt, meg már nem sírok minden ötödik percben, meg nem utálok mindenkit, aki hozzám mer szólni. meg ilyenek. és még az sem okozott relapszust, hogy tegnap nem sikerült összeszerelni a ********** ikea ************ polcait, illetve csak az egyiket, és így most egy gyönyörű kész fal helyett van egy közepesen gyönyörű félkész falam a nappaliban. ja, meg hogy közben csőtörés volt az utcában, és nem volt víz. ja, meg hogy a kaputelefon is elromlott.

(a pozitív világszemlélet chimborazójaként itt hozzátehetném, hogy micsoda öröm, hogy ma úgyis ügyelek, és a kórházban van víz, kapucsengő meg minek, de semmi vész, itt azért még nem tartunk.)

tegnap azon gondolkodtam az egyik maradvány sötétebb pillanatomban, hogy vajon ha megírnám én is itt, hogy hányan szólítottak le az elmúlt két hétben, kulturált, jólöltözött férfiak, akkor jobban érezném-e magam a bőrömben. hogy vajon mások azért írják-e meg, mert így átkereteződik némileg az egyedüllétük/párkapcsolati nehézségük. aztán úgy döntöttem, inkább azt írom meg, hogy mennyi pénzt szórtam el ruhákra meg ajtógombokra a zara home-ban. és hogy mennyire szép ez a dal, és mennyire húsbavágó a sorozat (the affair), aminek a főcímdala:

   

már nem mérhette árvasága súlyát.

a gilgames tényleg szép, simán kenterbe ver kortárs költőket. liszt is tökéletes párosítás hozzá, mégsem hiszem, hogy jó helyen lennék ebben az egészben. ha bárki tud a pályaelhagyásnál jobb anti- burn out alternatívát, ne fogja magát vissza. vagy semmi baj, ha nem tudom, valóban vágyom-e arra, amire egyszer kitaláltam, hogy vágyom? vagy semmi baj, mindjárt elmúlik? 

vagy egyszerűen csak nem szabadott volna megnéznem a bankszámlám. igaza van a kétéveseknek. amit nem látsz, az nincs. ha te nem látsz, téged se mások. minek is komplikálom túl, hülye felnőttélet.

különben is, ma jön haza n.. nem is leszek tovább árva.

egyszerre kifejezetten jó ötletnek tűnt meginni azt a még egy pohár bort. hisz lehet még ebből parti! itt van velem montana gold (festékszóró)! úgyis kategorikusan hannah montana-nak hívom.

hátnaugye.

köztudott klisé a minden-csoda-három-napig-tart. úgyhogy pontosan három napig próbáltam simára fésülni a frissen fodrászolt hajam. #firstworldproblem nr. 65.978.

elhivatottságom fizetés nélküli szabadságon van. bizonytalan ideig.