tegnap négy lakás kulcsa csörgött a táskámban, amikor elindultam újpestre, hogy leteszteljem, igaz-e a jungi típusom azon tézise, miszerint mint-hal-a-vízben háziasszonykodom. az elfogyasztott tequila- és vörösbor-mennyiségnek köszönhetően mondjuk nem igazán emlékszem, hogy háziasszonykodtam-e egyáltalán, vagy csak ment minden magától, majd holnap megkérdezem. de nagyon béna nem lehettem, mert egyik majdnem-anyámnyi nővér sem fintorgott túl látványosan, és a quiche lorraine (örökkedvenc) meg a túros-sajtos rúd is finom lett. szóval ez volt a főpróba, októberben pedig jöhet a lakásavatás. valamiért abban reménykedem, hogy addigra már lesznek bútoraim (amúgy nem lesznek).

csak dolgozni ne kéne menni. komplettálódni látszik a burn out-om (ez a részleg egyenes út szerintem), és semmi hízelgő nincs abban, amikor nem egészen két éves rezidensként az ember lánya lényegében egyedül viszi az ún. országos intézet zártosztályát. (oké, egy ilyen nap volt, de már előtte is káosz volt a hét. ha nem lennék piszkosul barna még mindig, el se hinném, hogy voltam szabadságon.)

nyaff.