(posztabszurd.)

naugye, hogy nem is olyan nehéz hajat mosni, naugye. 

ezt nevezem én tiszta lapnak.

az egyik az ivás és gyógyszerezés közben elfelejtett magához térni, és most azt sem tudja, ki vagyok. nincs is, akit elhagyjak, tulajdonképpen megkönnyíti a dolgomat, tulajdonképpen köszönnöm kéne.

helyette bőgök.

a másik a szakítás után két héttel lebuktatja magát a felesége előtt, és engedi a fenyegető leveleket, a blogom megtalálását. aztán elutaznak a trianonon túli nirvánába, mint egy nagy boldog család. tulajdonképpen megkönnyíti a dolgomat, tulajdonképpen örülnöm kéne.

helyette bőgök.

ma elköszöntem a lakástól, és elhoztam a bach-kottát emlékbe, az a dal mindig őt fogja jelenteni nekem, kell, hogy tudjam játszani. és kint lesz a zongora fölött a lopott fekete fehér fényképen, csak én fogom tudni, bárhogyan is folytatódik, csak én. 

nem tudom eldönteni, ki fáj a jobban (most hazudok azért egy kicsit, hogyne tudnám.)

úgy döntöttem, nem titkosítok mégsem, nonszensz, hogy a blogot is elvegye tőlem. tudom, hogy én vagyok a harmadik, mégis, magamat érzem egyedül tisztességesnek a háromból.

hogyan változtassak, ha egyszer nem akarok.

egy, megérett a meggy.

három, te leszel a párom.

ki.