ebben a mostban az a jó, hogy minden nap megfújatom a hajam a rakparti széllel. ebben a mostban az a jó, hogy sokkal kevesebb dioptriát romlik a szemem, mert gyakorlatilag a kórházon kívül alig ülök monitor előtt. mondjuk a blog hiányzik egy kicsit (néha egész szép mondatok jutnak eszembe a rakparti szélben). ebben a mostban az is jó, hogy mégiscsak sikerül elfogadnom egyrészt a segítséget, másrészt a tényt, hogy nem szégyen változtatni egy döntésen. és hogy talán mégsem regresszió az apámhoz költözés sem, hanem épp ellenkezőleg (bár az összes cuccom odaköltöztetésén és a rendrakás elkezdésén kívül egyelőre nem sok minden történt, holnap fogok először ott aludni [illetve az alvás talán túlzó kifejezés, mert pakolni kéne, meg most derült ki, hogy a cikk sem lesz elég hétfőre]). néha komolyan egészen felnőttnek érzem magam, az őszinteség teszi vagy ez az újdonsült bátorság, amivel revideálgatom magam, vagy a kettő ugyanaz, tökmindegy, tökjó.

és a cba-ban a legolcsóbb a jana (még a teve-diszkontnál is olcsóbb!), és a betegeimnek köszönhetően mindig van csokim (mondjuk annak jobban örülnék, ha nem csak akkor vennék be a gyógyszereiket, ha ezt minden nap a fülükbe rágom, és gyógyulnának is), és újra rászoktam az olvasásra, és van zongora, és megtanultam azt a bach-prelúdiumot, aminél egyszerűbb nincs, de hát olyan szép.

szépezazegész.