érthetetlen. egész este szívszorongva vártam az emailt ribapál üzenetével, miszerint a szerencsés tízbe tartozom (farmakverseny). minden porcikám a szigorlat tölti ki, most ugyan alábbhagyott kissé a pánik (huszonnegyedike még oly messze), de a bőrömből kibújnom lehetetlen. a legnagyobb hülyeség azt sulykolnom magamba, hogy mennyire nem akarom ezt az egészet, mégis ki a *** kívánna magának direkt totál szociális izolációt, édeskettesben egy kétésfélkilós könyvvel. ki kell bírni, optimistának lenni, meríteni az erőt. a szerelmemből, a barátaimból, a nyárból. mert a nyár, hát az csodajó lesz (nem is kiabálom inkább el egyelőre).
a héten az egyetlen jó a hétfő este volt, nem maga a beszélgetés bartissal, az tulajdonképpen unalmas (és egy cseppet összefüggéstelen) volt, sokkal inkább a keret. a hajó tetején ültünk, a háttérben cikáztak a kombínók a lemenő napban, és én valamiért arra gondoltam (talán mert újabban nekem is ez a bevett hazautam), hogy mennyi élet van, amit nem én élek és nem is fogok tudni soha. spanyolviasz, tudom, még annál is spanyolabb, de akkor nagyon fontosnak tartottam. meglehet, ehhez hozzásegített a fröccs és az előtte megivott másik pohár bor is (újabban el vagyok szokva az alkoholtól, mondjuk ezt nem feltétlen bánom).
úgyhogy ilyesmik vannak mostanság, és még az, hogy hiába utálom magam, kifelé valami egészen más sugározhat. cs. mindenféle tökéletes plakátlányokhoz hasonlít, a többi férfiak pedig megkattantak vagy nem tudom, mivan, mert kilépve a szokványos magyar mulyaságból újabban úton-útfélen megszólítanak, jobbnál jobb helyekre csábítanak "csak egy pohár valamire". én meg csak vigyorgok (mármint mosolygok bájosan), kivillantva fogsorom összes meg nem szabályozott rését, ezzel igyekezvén letörni házasságtörésre csábító lelkesedésüket. cs. azt mondta, hogy legközelebb, amikor kérik, csak nyugodtan adjam meg a telefonszámot. az övét. hát csoda, hogy ilyen sikerszériában még kevésbé van kedvem itthonkába öltözve magolni a hashajtókat? naugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése