nem tudom, a családban ki várja jobban a havat, á. vagy én, bár annak kevésbé örültem, amikor veresegyházról hazafelé elkezdett esni. szerencsére mindenki úgy ítélte meg, hogy elég lesz max ötvennel menni lakott területen kívül is, úgyhogy az első tíz perc volt csak ijesztő, aztán budapesthez közeledve javultak a látási viszonyok is. szerintem életemben először vezettem sötétben és hóesésben, hálás voltam, hogy egyik gyerek sem ült ott hátul.

m.-nal pedig egy szuperhangulatos malom nevű helyen voltunk, ahol isteni angol reggelit ettem délután félháromkor. a karácsonyt mondjuk kicsit túltolták, de simán lehet, hogy csak maradi vagyok, amiért meg szoktam várni a decembert a christmas fm beizzításával.

mindamellett, hogy jót beszélgettünk, a randi végén sikerült összekevernünk a majdnem-egyforma fekete hátizsákjainkat, amit nyilván csak itthon vettem észre. fogjuk ezt is a mommy brainre, vagy arra, hogy picit tényleg túlvállaltam magam a hétre. 

ha holnap elmegyünk a hegyekbe, ahogy á. mondja, havat nézni, nem én fogok vezetni. de talán csomagolni sem nekem kéne kivételesen.