akkor most ünnepélyesen bejelentem, hogy ideiglenesen leszoktam az édességről. a mai ügyeletben önként és dalolva, gondolkodás nélkül mondtam le egy óriás tábla milkáról a zárt osztály, és pár, a szusi mellé érkezett ajándék kókuszgolyóról a felvételi részleg javára. és a magammal hozott, világ legfinomabb, csokoládéval borított mandulájából is négy (azaz N É G Y) szemet ettem összesen. ügyeletben. én. ámuljatok velem ti is!

és most végre megírom a hivatalos leveleket, amiket még a szerdai ügyelet alatt terveztem megírni.

és kinyomtatom a szakvizsga-teszteket, amiket szintén szerdán terveztem kinyomtatni, hogy tájékozódjak, és aztán tavasszal elmehessek megírni, és jövő őszre valóban "csak" [hisztériába hajló ördögi kacaj] a szóbeli maradjon.

és közben m. megvette a jegyeinket bergenbe, és azt már biztosan meg tudom kérdezni norvégül, hogy miért. végülis ez egy egész fontos kérdés egy pszichiáternek.

és azt nem is mondtam, hogy az egyik szösszenetem bekerült a legjobb 100 közé a 100szóbanbudapest pályázaton.

és mekkora jó nekem már megint.

(mondjuk azt azért nem bánnám, ha nem csak kampányszerűen durrantanák be a fűtést a széljárta kórházamban, mert ide a rozsdás bökőt, hogy holnapra újra kezdődik az épphogy elmúlt náthám.)

[n o c t u r n e ]

a teraszon ülve, a tükörbe nézve, az ágyban fekve, a szőnyegen fekve egy idő után mindig. egy idő után, ami nem mondható hosszú időnek, mindig túlönt rajtam a hiányod. ha zenét hallgatok, olyankor a nemhosszú idő tovább rövidül, a túlömlés pedig viharosabb lesz. ilyenkor ágyba bújva félek leginkább elkezdem fogdosni a telefonom, újabb nemhosszú ideig gyötrődöm, hogy írjak-e. írok, így kisvártatva elkezdődik az újabb fogdosás és nyomkodás. ég az arcom a szégyentől, amiért megint várok.

a várakozás szégyene.

[külön kerül az egeké, s a világvégi földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje]

a szerelmünk csöndje,

a titkaink súlya. ami esetünkben összeadódás helyett minimum hatványozódik.

nincsen ránk definícióm.

[hazátlanabb az én szavam a szónál]

és amíg fölösleges a kezem, mert nem fogja a tiédet. és fölösleges a szám, mert nem csókolja a tiédet. és fölöslegesek a karjaim, mert nem szorítanak hozzám. és fölöslegesek a szemeim, mert nem néznek téged,

addig 

a szerelmünk csöndje csak az én fülem süketíti,

a titkaink súlyától csak az én vállaim izmosodnak.

[megjövök és megtalállak]

hvert menneske er ei øy.

minden ember egy sziget.

noorának képzelni magam a skamból még sokkal menőbb, mint amikor anno serena voltam a gossip girl-ből. de most komolyan. (valamiért mindig a szőkéket pécézem ki.)

mondjuk most épp folyamatosan le vagyok taglózva, mennyire kedvesen és bátran és elfogadón kíséri mindenki isak homoszexuális szárnybontogatását és coming outját. valami elképesztően megható. najó, nem szépítek. minden részt végighüppögök.

you will achieve everything you want.

szólt a mondat a sushi mellé kapott szerencsesütiben hetekkel ezelőtt, és én azóta gondolkodom, hogy mit akarok. olyan ciki. harminc évesen nem tudni, akkor is az lenne-e a véleményem, hogy az osztálytalálkozókat valaki olyan találta ki, aki meg akarta mutatni a többieknek, mennyire sikeresen alakult az élete, ha az én életemben is hemzsegnének az olyan, a siker zálogaként felmutatható kautélák, mint férjek meg gyerekek, de minimum szervezés alatt álló esküvők.

hát, nem hemzsegnek. el se tudom dönteni, akarom-e, hogy hemzsegjenek. vagy épp azért nem akarom, mert én élem meg siker versus kudarcként a hemzsegést és a hemzsegés hiányát.

azt tudom, hogy a szerelem fontos.

a szerelem érzését akarom.

a siker érzését akarom.

helyben vagyok.

arra gondolok, hogy valamikor, amikor te majd nem leszel, és előttem még minden bizonnyal évtizedek fognak állni, akkor mit fogok gondolni. mit fogok akarni. fogom-e akarni, hogy siker legyen vagy kudarc. fogom-e gondolni, hogy vége volt, amikor még nem volt vége. 

tele vagyok a hangjaival, és tele a hálával.

annyira, hogy reggel youtube-koncert formájában folytattam a tegnap estét, és elfelejtettem leszállni a villamosról a nyugatinál.

annyira, hogy már most a perceket számolom vissza, hogy hazaérhessek bakelitet hallgatni meg kiválasztani az új kottából, hogy mit tanulok meg elsőnek.

a könyv szavai, a gondolataim szavai, az álmom szavai. nincs helyed a temetőben. most jövök csak rá, mekkora szerepet játszott tizenöt évvel ezelőtt. a szavai az akkori verseim szavai. az álmom, hogy pszichiáter legyek, hogy értsem joe-t, hogy megismerjek és megértsek más joe-kat. az álmom, hogy leírjam a bennem lévő mindent, a bennem lévő semmit.

akkor most én?

akkor most én az álmomat élem?

ez most valóság, a gyerekkori rémálmok megelevenedése: nem tudom lenyelni a c-vitamint, hát komolyan nem férne bele az az 1000 miligram valami kisebb kapszulába?

a neocitran az új nespressóm.

ma van a legjobb barátnőmnek életében először esküvője.
ma vagyok életemben először tanú.
ma mondok életemben először esküvői beszédet.

azt hittem, nehéz lesz überelni, amikor tavaly apukámék esküvőjén zongoráztam.
nos, nem nehéz.

i better slow down baby soon.