a hétvégi ügyeletek estéjére olyan távolra kerül a világ, mintha ezer órája nem jártam volna kint. semmi nem valóságos. aztán néha ez továbbkúszik a másnapokra, mintha nem is léteznék, egészen szürreális élmény tükörbe nézni vagy vacsorát készíteni.

és ezek a séták aztán, mint a mai. egészen másik házakat kerestem. aztán szembejöttek a kerítés vakító-égkék deszkái, a tökéletes artnouveau-homlokzat és a tárva-nyitva álló kapu. tényleg, mint a mesékben. hát ez volt a kelenhegyi úti műteremház, hát ez volt, hogy életemben először voltam egy festő műtermében.