szeress nyugodtan, majd nem figyelek oda.

megyek haza, mit megyek, röpülök a biciklimmel (kicsit zörög a kosár, mondjuk ez ront némit a romantikán). én ezt annyira szeretem, a munkát, a biciklizést, de most főleg a munkát. kisimult az arcom, meg mintha nyaraltam volna, ezt mondják, ezek szerint mégiscsak jót tehetett a vadaskerti hegyi ájer, de hiába, ha én itt vagyok jól és otthon. ma is megölelgetett exploráció közben az egyik nővér, magyarázkodhattam a betegnek. hát micsináljak, nekem ez kell, ezerszer inkább, mint a fenti burn out-os semmittevés. 

és egyelőre szeretem. hogy miénk a munka dandárja b.val, hogy a referálóig megírok két zárót, hogy az első napom végére tudom az összes beteg nevét és nagyjábóli kórtörténetét, hogy perszehogykellek. (mondjuk tényleg persze, mert ki hülyének ne kellenék, amikor már rég kész vagyok a feladattal, mire őbenne megfogalmazódik, hogy mit kéne csinálni.)

mínvájl életem első lánybúcsúját is szervezem, holnap meg zs. dipiosztója, és hétfőn szállítják a bútoraimat.

úgyhogy akad kompenzáció bőven. (mégis

munka után lezárt szívvel.)