gyönyörű, gyönyörű délután a tónál, most pedig viharillat és a bőröm húzódása.

mégis. túl nagy ez a te csönded hozzám.

ez a sajátlakás-dolog kifejezetten serkentőleg hat a társas az instagram-életemre.

különben meg még a fülemet is megríkatta a chicken madras. (első kajarendelés a lakásba.)

a saját lakás szexi!

a banánosdoboz-bútor szexi!

ja, viszont brékingnyúz: nem tudjátok, hol lehetne szép (és nem vészesen megfizethetetlen) ruhát venni esküvőre? és tényleg tilos fehéret (vagy a fehér bármely árnyalatát) magamra vennem? annyira analfabéta vagyok az ilyenekben.

köszcsi.

mennyire kellett már egy ilyen este. csend és chaim potok (most épp az ígéretet olvasom, és tökéletesen magába szippant a világa, na ezt nevezem én könyvnek). de főleg a csend.

úgyhogy példátlan módon elhanyagoltam a kötelességeimet (nem agyaltam lánybúcsús dolgokon, nem listáztam, hogy miket kéne holnap beszereznem, nem olvastam utána a sürgősségi pszichiátriás cikkhez anyagoknak, és még csak arrébb sem rúgtam a tegnap szétdobált ruhadarabjaimat). helyette például azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy oltári nagy hülyeség afölött örvendeznem, hogy milyen jó véleménnyel vannak rólam a munkatársaim. teszem azt, a nehéz, feszült helyzetekben azt hiszik, én mindenképpen fogom tudni menedzselni. az én természetemmel, mondják. hátde, milyen az én természetem, kérdem én. ja, hogy kedves vagyok és talpraesett alkalmazkodó (?????????) és bláblá. hátde, mekkora szívás ez, mondom én. hogy akkor most már örökre lehetetlen, hogy kedvetlen, netán talpraesettlen és alkalmazkodóképtelen (netán bláblátlan) legyek? 

mindenesetre csak tanulok én ebből az akut részlegből, és profitálok is. például tökjóban lettünk b.val, és megyünk együtt bánkitó-fesztiválra. ami nyilván szupertitkos, mert így is necces, hogy egyszerre veszünk ki szabadnapot, hát még ha kiderülne, hogy együtt partizunk a nyaralóban.

szóval, pszt, hallgassunk inkább zenét.

megint nyári, hőségriadó idejére ez jut:

és már csak harmincnyolcat kell aludni, és olaszország (!nyár!tenger!nyár!tenger!)!

a pénzem ugyan még nincsen meg rá, de a telefonom naptára már kijelzi, hogy -tól -ig, stay at hotel bláblá. 

ma pedig megfújattam a hajam a cabrió menetszelével.

hát most akkor mégis igaz? a másodpercek létezése, amikor minden rendben?

szeress nyugodtan, majd nem figyelek oda.

megyek haza, mit megyek, röpülök a biciklimmel (kicsit zörög a kosár, mondjuk ez ront némit a romantikán). én ezt annyira szeretem, a munkát, a biciklizést, de most főleg a munkát. kisimult az arcom, meg mintha nyaraltam volna, ezt mondják, ezek szerint mégiscsak jót tehetett a vadaskerti hegyi ájer, de hiába, ha én itt vagyok jól és otthon. ma is megölelgetett exploráció közben az egyik nővér, magyarázkodhattam a betegnek. hát micsináljak, nekem ez kell, ezerszer inkább, mint a fenti burn out-os semmittevés. 

és egyelőre szeretem. hogy miénk a munka dandárja b.val, hogy a referálóig megírok két zárót, hogy az első napom végére tudom az összes beteg nevét és nagyjábóli kórtörténetét, hogy perszehogykellek. (mondjuk tényleg persze, mert ki hülyének ne kellenék, amikor már rég kész vagyok a feladattal, mire őbenne megfogalmazódik, hogy mit kéne csinálni.)

mínvájl életem első lánybúcsúját is szervezem, holnap meg zs. dipiosztója, és hétfőn szállítják a bútoraimat.

úgyhogy akad kompenzáció bőven. (mégis

munka után lezárt szívvel.)

hétfőn kiderült, hogy csákányi eszter egy istennő. kedden, hogy férfiakat is lenyűgöz az iphone-tokom, amiben arany csillagok zuhannak fel s alá a csillámos kék háttérrel egyetemben. ma pedig, hogy egyes gyermekek szerint én szintén gyerek vagyok, felnőtt semmi szín alatt. 

a the box nevű helyen pedig finom a szögletes fánk (igaz, csak hatfélét kóstoltam), az etap nevű borbárban pedig a finomak a borok.

rövidhíreinket hallották.