azon gondolkodtam, hogy blogot írjak végre valahára, évzárós-évnyitósat, mint ahogyan azt illik, vagy táplálkozzam és közben rakjak be valami filmet. végül egyedül azért döntöttem az előbbi mellett, mert fél órával korábban gondolatban már írtam arról, hogy kompenzálandó az elmúlt napi bachanáliákat, ma egy kávén, egy bejglicsücskön és három darab csokoládés kekszen kívül nem ettem semmit, ráadásul ittam egy bögrével a "karcsúság titka" rendkívül kecsegtető elnevezésre hallgató teámból is. az újévet pedig mégsem kezdhetjük úgy, hogy hazugságokat írunk, csakis a hatás kedvéért, naugye.
gondolatban-írás közben arra is rájöttem, hogy halvány gőzöm nincs, mi volt 2014-ben. melyik is volt ez az év, mi történhetett vajon velem. mondjuk olyanok azért eszembe jutnak, hogy ez volt az első olyan év, amit végigdolgoztam, túléltem az első ügyeleteimet, és lett egy csomó kedves ismerősöm a kollégák között.
meg ez volt az első olyan év is, amikor egy férfiba voltam végig szerelmes, és szexelni is csak egy férfival szexeltem (kivétel egy esetben, de az most a hatás kedvéért ne számítson, köszi). szerelmem említett tárgya továbbra sem mutatja a válás előjeleit, viszont még mindig a szerelmem. egyszer magánúton, egyszer hivatalos rendezvényen aludtunk (nem hivatalosan) együtt, utóbbi alkalommal két kerek éjszakát. volt három vagy négy szakításunk is, a négy a valószínűbb, de az egyikre semelyikünk nem emlékszik.
e. befejezte az egyetemet, és visszaköltözött sopronba, a húgom meg elrepült szerencsét próbálni londonba. most mindketten itt voltak/vannak jópár napot, úgyhogy épp nem hiányoznak, de 2014 egyik része azzal is telt, hogy egy kicsit nehezen találtam nélkülük a helyem.
na, most elkezdtem emlékezni, és kib***** mozgalmas egy év volt ez a 2014, és lehet, hogy nem kéne csodálkoznom, hogy elfojtom és nem emlékszem pszichoszomatikus alapon kikészültem decemberre.
szóval visszaköltöztem az atyai házba, azelőtt meg egy barátnőmhöz, merthogy szeptemberben el kellett jönnöm az albérletből. közben folyamatosan lakást kerestem, egy időben napi szinten változó árfolyamon, köszönhetően apukám egyenes és korrekt kommunikációjának. megismerkedtem egy csomó imbecil ingatlanossal, aztán meglett a lakás, aztán mégse lett meg a lakás, de most végül hepiend van, és márciustól felújítás, költözés.
megismertem f.t, akit megszerettem, aki alkoholista, aki belémszeretett, akit meg akarok menteni. megismertem zs.t, aki okos és jófej és szép, és a sok különbözőségünk mellett nagyon sokban hasonlítunk, mégsem utálom, sőt. emellett méginkább rájöttem, hogy mennyire kevés ember elég az életembe ahhoz, hogy boldog legyek.
aztán persze a szakma. elkezdtem az autogén tréninget tanulni, és idénre már csak egy vizsgadolgozat meg egy záróvizsga választ el a boldogságtól.csinálom több betegemmel, valakinél mintha használna is. folytattam a jungi analízist, önkénteskedtem a konferenciájukon, és februárban (fingers crossed) indul elvileg abból is a képzés. egyébként biztos tanultam még nagyon sokat a kórházban is, de most ki kell teregetnem, úgyhogy a nyilatkozat ebben a tárgyban elmarad.
nem merném teljes meggyőződéssel kijelenteni, hogy 2014-ben bömböltem a legtöbbet, bár valószínűleg, különböző okokból és személyekből kifolyólag, igen. amiből egyáltalán nem következik az egyenesen, hogy ez egy szar év lett volna. sőt, ha jól emlékszem, én nagyon szerettem 2014-et.