like bubbles in champagne.

kiolvastam pár napja a sacks-könyvet, és azóta komoly dilemmákba kerültem önmagammal, ugyanis egyszerre szeretnék neurológus-zeneterapeuta lenni, és alzheilmeresekkel meg parkinsonosokkal dolgozni, valamint pszichiáter-pszichoterapeuta (lehetőleg csoport-, yalom után szabadon), kineziológus, autista gyerekekkel foglalkozó lovasterapeuta (ez az ötlet onnan ered, hogy az utazás során csomó lovat láttunk mindenfelé nyargalászni, és cs. áradozott a lovaglás gyönyöreiről, meg hogy muszáj kipróbálnom), plusz ugye a mindenféle szociáis jövendőbeli szerepek. (már a mondatom hossza is árulkodik az enyhe valóságtól való elrugaszkodottságomról, kezdve például azzal, hogy neurológiát csak idén fogok tanulni, és a neuroanatómiai rémképeimből kiindulva kicsit sem biztos, hogy feküdni fog az nekem.)

és mindeközben immár grúziában járunk, ma tesszük át székhelyünket a fővárosból valami tengerparti városkába. állítólag homokos és gyönyörű (mármint a bícs), én pedig már előre érzem az eksztázist a talpam alatt bizsergő homokszemcséktől. a hullámokról, a sósan göndörödő hajamról, az egész napos lebegésről, a kékről és a zöldről nem is beszélve.

és örömmel jelenthetem be azt is, hogy szép fokozatosan ugyan, de kezdek hozzászokni az utazgatáshoz, megszűnt a kezdeti feszültség, és kisebb lett a hangulatingadozásaim (hisztijeim) amplitúdója is. cs. szerint a végén még világutazó válik belőlem (én ettől azért nem tartok).

last calling.

b. mesélt még az előző alkalommal egy nőről, aki kitalálta, hogy egy év alatt kétszer nem festi ki ugyanazzal a körömlakkal a körmeit. azóta gondolkodom, nekem mikor lesz annyi színem, hogy ezt meg tudjam csinálni. egy tízessel mondjuk tuti öregebb lehet nálam az a csaj. azért vettem ma egy zöldet. hogy pontos legyek, ezen a héten a második árnyalatú zöldet. 

szóval amíg szárad a lábamon, addig úgy döntöttem, írok. nem mintha különösebben lenne miről, legfeljebb, hogy mennyire szeretem a barátaim. alapjáraton természetesnek veszem a létezésüket (mármint, hogy léteznek számomra), és csak ha olyannal szembesülök, mint m., akkor döbbenek rá, hogy annyira mégsem evidens, hogy vannak. fogalmazhatnék úgy is, boldog vagyok.

azt hiszem, kész a lakk. a bőrönd is majdnem, persze végül nem bírtam nem kiüríteni a szekrényem, döntésképtelenség a köbön, mégis mit hagyjak itthon. amikor azt se tudom ma este, hogy holnap mihez lesz kedvem, nemhogy két hónapra előre. 

megyek tényleg. elengedem magam, pozitív leszek, várakozásteljes és nyitott. és ha jönnek majd a csúnyagonosz arab férfiak, lesütöm a szemem nagyon szorosan. drukkoljatok.