le kell szoknom a káromkodásról, de komolyan, nem mehet így tovább. kiskoromban rászóltam az ovistársaimra legózás közben, hogy nálunk nem szabad azt mondani, hogy hülye (nem is mondtuk otthon soha, tényleg nem), csak azóta fajultak el valahogy a dolgok (igaziból harmadikban kezdődött, amikor megérkezett az osztályba luca, akinek két bátyja minimum volt, az ennek megfelelő szókincset fantázia híján is hozzá lehet képzelni, hát akkor indultam el [a harminc többi gyerekkel egyetemben] a lejtőn). és ugyan fényévekre vagyok a gyerekvállalástól, de amióta hallottam az ablakunk alatti játszótéren ordítozva kurvaanyázó ötéveseket, úgy döntöttem, nem lehet elég korán elkezdeni a gyakorlást (mármint a leendő anyaságra). mert az én gyerekeim szeretném, ha ugyanúgy nem értenék ezeket a szavakat, ahogy én sem értettem kilencéves koromig.
a gond csak annyi, hogy leszokni sokkal nehezebb, mint rá. bár némileg motivál, hogy ha erről sikerül, akkor előbb-utóbb a csokiról is. bár, juteszembe, eszem ágában nincs leszokni a csokiról. pláne nem a következő vizsgaidőszak meg a húsvétinyuszi csokiözöne kapujában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése