tegnap olyan cukiságok történtek megint, hogy az egyik betegemtől (paranoid szkizofrén) kaptam egy banánt, csak úgy, kedvességből. egy másik lány (nem szkizofrén) pedig fűzött nekem egy karkötőt a kreatív csoporton, és még a színeimet is tökéletesen eltalálta. és minden kollégám visszajött a szabadságáról, úgyhogy a túlterheltségem mérséklődött, ezáltal stabilizálódott a belső libikóka (aka lehet hozzám szólni este hét után is). 

egyre jobban szeretem a középutakat (valószínűleg öregszem). 

viszont (1) nagyon-nagyon hiányzik a nyár, és (2) nagyon-nagyon meg kell tanulnom nemet mondani még mindig.