azt hiszem, thanksgiving day nélkül is eléggé gyakran szoktam hálát érezni. kábé bármiért. 

tegnap például, hogy minden időben elkészült, nem romlott el a sütő, és n.-val sem vesztünk össze a nagy készülődés közepette. hogy m. hozott szépséges arany-ezüst evőeszközöket, így senkinek nem kellett kézzel turkálnia a földi jókban. hogy jutott időm kreatívkodni némi thanksgiving-őszi dekorációt. hogy az én barátaim voltak a legjobbfejek a társaságban. hogy van egy otthonos lakásom, amire büszke lehetek. 

és most csomócsomó ötlet rajzik (alvás helyett) a fejemben, mert kedvet kaptam (mint minden évben végül) a karácsonyhoz is.

szeretnék még sok ilyen tegnapestét.

na, most melyik a nagyobb flow: lefutni a semmiből a napsütésben 6 kilométert a szigeten, vagy futócuccban várni a telekomnál, és tökre nem foglalkozni se a rámizzadt hajammal, se azzal, hogy gondol-e bárkiabármit rólam? 

napok óta várat magára a blogbejegyzés, amiben írok

a sírás mechanikájáról.
a forradalomról a kórházamban.
john cassavetes filmjeiről.
a holtversenyről.
a cuki gesztusokról és elismerésekről, amiket a héten kaptam.
a mentolos cigaretta ízéről a számban.
a hálaadásnapi menüről.
a dolgokról, amiket meg kell csinálnom a következő egy hónapban, és amiknek a megcsinálásához listákat kell gyártanom, hogy legyen hol kipipálnom a haladásaim.
a menő futócuccról, amit most már muszáj leszek használni, hiszen megvettem.
a feszültségről, amitől a leginadekvátabb helyzetekben van kedvem szétrobbanni.
az elképesztő mennyiségű pénzről, amit képes vagyok elkölteni.
a szerelemről.

de amikor annyival egyszerűbb repeat-re állítani ezt a dalt.

kicsit megijedtem az előbb magamtól, amikor majdnem meginstáztam egy kajafotót egy olyan helyről, ami nem is tetszett annyira. 

offtopic1: a h&m home-ban nyugodtan törjetek össze bármit, a bolt állja a performansz árát. a pénztárosfiú konkrétan nem értette, mit szeretnék a törött tányércserepekkel a kezemben. 

offtopic2: a négyzet durván jó film, de durván tele van zsúfolva mondanivalóval. nem lesz elég egyszer látni. a budapest noirnál viszont már az előzetesből kiderül, hogy nem könyvhű, úgyhogy a fene sem nézi meg. egyébként is, túl van hypeolva. egyébként is, kulka, mint szöllössy?!

életem első totally sugar-free ügyelete.
ma meg rezidens házibulika.
az élet szép.

még mindig bekönnyezek az ikeás plüssállatok halmai láttán. az elefántoknál remegett be először a kezem, aztán végül egy mackót csusszantottam - a magam számára is szinte - észrevétlenül a hónom alá.

(azért a kukászacskót, amiért mentem, sem felejtettem el.)

természetesen már útközben megvolt a névadó ünnepség.

(azon még gondolkodom, hogy a holnapi ügyeletre bejöjjön-e velem.)

ez az első posztom a macbookról, és olyan, de olyan, de olyan pics awwwwwwww.

az van, hogy temetésre menni eléggé minőségi váltás a szülinapi hetem után. az van, hogy az élet egy elég nagy kliségyár. az van, hogy az arcodba tolja, hogy élethalál együtt jár. az van, hogy mindemellett boldog vagyok. 

és az van, hogy vannak ezek a színek

és pont.

tegnap este nagyszabású terveket kovácsoltam, hogy mivel is töltsem el életem utolsó huszonéves óráit, aztán a nagy kovácsolás közepette tíz óra előtt bealudtam. mondhatnám, hogy juhú, mert a szépítő alvás sosem árt, pláne, ha az ember mától harminc éves, de nyilván, hogy mára döntött úgy a bal szemem, hogy begyullad. éljen a harmincéves jumurdzsák tehát. 

egyébként évek óta paráztam ettől a naptól, hogy majd mekkora dráma lesz. aztán nem is. sőt. szerintem főleg az elmúlt héten kapott hatványozott cukiságnak és szeretetnek köszönhetően. meg mert bár tizenöt vagy húsz évesen biztosan nem így képzeltem el, mégiscsak jó helyen vagyok. meg nagy nehezen csak bekapcsolt a laptopom is. (remélhetőleg utoljára volt rá szükség, mert kapok csillivilli újat.) meg mert süt a nap. meg mert hosszú szervezkedések árán, de csak megszereztem ezt is: