ó, ha minden reggelem (okéoké, hajnalom) azzal kezdődhetne, hogy egy szőke selyemvizsla rámtelepszik, és boldogságában rongyosra csóválja a kanapét. lehet megugrana a boldogság-indexem.

és a wellness-rész még csak most jön.

a tanulás negyedik percében mondta fel a szolgálatot eddig soha nem látott módon a gépem.

mi ez, ha nem égi jel!

ó, azok a gyönyörű emberek szanaszét a városban. hogy tudják magukról a szépségüket.

haragszom egy ideje. magamra, mert szeretlek. kicsit rövidebb ideje tudom, hogy helyetted haragszom. ugyanezért, ugyanarra. ciki, de legalább elviselhető. a szeretet néha mondjuk cseppet sem tűnik elviselhetőnek. 

könnybe van lábadva a szívem. 

festek inkább álfrappáns feliratokat tányérokra!

szóval most nagyon büszke vagyok a barátnőmre, aki ilyen klassz dolgot épített fel a semmiből (és ilyen klassz szülinapi ajándékot lehet tőle kapni). és hát elég menő érzés két és fél órára picassósodni, úgyhogy menjetek paintcoctailra, decemberben lesz hundertwasser is, meg csomó tökszép vangogh és monet és minden van terítéken. (meg lehet közben inni is, ami ezer százalék, hogy dob az ecsetvezetési technikán.)

az már csak a nonplusultra a tortán, hogy a tegnapi instruktor egy pszichiátriai betegekkel foglalkozó egyébként iparművészetet tanult lány volt, aki okos, kedves és gyönyörű a haja.

és ugyan az elején biztos voltam benne, hogy abból a három nyomorék vonalból soha nem lesz kép, de őket sikerült alkotnunk n.val családilag:

nagyságrendekkel jobban kedvelem az embereket azóta, hogy nem kell a nap 8 (kellemetlenebb verzióban 24) órájában odafigyelően empatizálnom velük.

más történet, hogy a zarahome & ikea & hmhome bermuda-háromszögben elköltött összegek is nagyságrendeket nőttek ugyanebben az időintervallumban.

nekik meg lett egy új lemezük, örüljünk együtt!

(modernmagyar)

csupa simogatás, csupa csók az én lelkem.

megkereslek, én életem.

mindenkiért van, akinek összetörik a szíve.

épp gyűjtöm a szavakat.

veled az a baj, hogy maximum huszonkettőnek nézel ki. biztos csak fiatalabb pasik próbálkoznak be, az idősebbek meg nem mernek.

(teg)napi cuki, avagy miért érdemes dolgozni járni.

ettől függetlenül nem bánom, hogy már csak a mai ügyelet választ el a szabadság boldog tengerétől.

de meg fogom még bánni ezt a high rise farmert a zarából, amit az átkoplalt három napomnak köszönhetően vettem ma.

szóval végül mégsem fostam át magam a túlvilágra sikerült megúsznom az öregedést, dehát olyan cuki mindenki (és olyan jó újra kávét inni meg az ízek, istenem, az ííííízek!), hogy lehet, hogy nem is bánom. kaptam finom macaronokat és pihepuha sálat, meg olyan hiánypótló dolgokat, mint tolsztoj-majdnemösszes és vezeték nélküli hangfal.
ezt pedig kb. húsz évvel ezelőtt hallottam először (és ma vagy huszonnyolcszor - ha már, akkor legyünk stílusosak), úgyhogy ezúton is köszi, univerzum, köszi, mindenki.

mindig összemoncsorodik a szívem, ha egyébként kifejezetten elegáns és jól ápolt bácsit látok szétfeslett zokniszárakkal. hát még ezekben a temetőjárós időkben.