hogy ugyanarról az oldalról kerüljük-e ki a celofánpapírt a földön.

két napja üvölti sia a fülembe, hogy ájmölájv, igazán mehetnék vele valamire. 

you took it out but i'm still breathing, hát mennyire gyönyörű már. 

még sose sétáltam korábban egyedül idegen városban, meddig lehet vajon az elveszettséget fokozni. 

határátlépések: kiváló terv a huszonnyolcadikra.

ugye?

a vasárnap estéket még mindig be kéne tiltani (avagy mikor telt el három nap csütörtök óta, mikor?!?!), hátdenem? viszont ma kifejezetten effektív napom volt, így született meg életem első tökfaragása, aki mostantól a vendel névre hallgat (b. szerint nevet adni kötelező), és kint világít az ajtóm előtt, úgyhogy immár semmi esetre sem lopnak el, annyira rémséges. és elkezdtem egy új képet is, meg lett egy arany tököm, miniatűr, meg táblafestékkel bevont borosüvegem, amire lehet majd írni mindenféle scarry-séget a helovínparti alkalmából. szóval egész jól indul ez az ősz, és még van egy hét az életemből, amit huszonhét évesen tölthetek.

vállalhatatlan mértéket öltött ma az örömöm, amikor (ismét) megtudtam, hogy ez a hét csak négy napos. és november második fele szabi, és végülis mi nekem tíz nap alatt három ügyelet. kéne valami részlet-és élménygazdag programtervet kovácsolni, bár jelenleg azt hiszem, hogy a saját ágyamban történő végtelenített alvással is tökéletesen boldog lennék. azért mindjárt lekattanok a blogjaitokról, és nézek színházat meg mozit meg kiállítást meg wellnesst.

ez pedig kötelező szerintem, és csak kicsit giccses néhol:

a szeretet konfetti. a szeretet túlexponált polaroid fotók.

kár, hogy egy lakást csak egyszer lehet felavatni. 

kár, hogy másnap ügyelni jönni.