a héten, ha az esti programok meg az ügyelet hagyták, akkor meglehetősen öregasszony-üzemmódban működtem, már ami a lefekvések egyre korábbi időpontját illeti. ma meg felébredtem magamtól hétkor, kialudt állapotban. eszméletlen. még mindig nagyon furcsa ünnepnapon ébren lenni reggel nyolc előtt, gondolom, ha lesz egyszer gyerekem, majd ez is megváltozik. 

a héten - és azt hiszem, ez is összefügg a kimerültséget súroló fáradtsági szintemmel - eléggé őszinte is voltam. még az sem kizárt, hogy túl. visszaszóltam a beszólogató alkeszeknek (aki ordított az esőben utánam, annak ordítva), lesöpörtem a futópályán sétáló turistákat (szerintem eléggé nemzetközi színe van ahhoz, hogy mindenki számára érthető legyen, melyik a gyalogos, és melyik a futós út), aki nem ismerősöm, csak egy munkahelyen dolgozunk, azt nem jelöltem vissza fészbúkon, akinek nem volt kedvem üzenetet írni, annak nem írtam, ami régóta nyomta a szívem, azt viszont megírtam, és a gyakorlati helyemen, aki durván bekóstolt, azt durván helyretettem, nagyközönség előtt. mondjuk utána többen elismerésüket fejezték ki, az illető pedig bocsánatot ugyan nem kért, de másnap tüntetően kedvesen csevegett velem. (erről már nem fejtettem ki neki az őszinte véleményem, mert mégiscsak ki kéne bírni nagyobb botrány nélkül a hátralévő 8 munkanapot.)

alig várom a mai váci kirándulást, remélem, van ott finom fagyi.

meg arra is rájöttem, hogy azért térhetett vissza olyan durván az olvasási kedvem, hogy az elmúlt 2 hétben 4 könyvet is ekivégeztem, mert ezek mind m. könyvei voltak, aki ugyan megvált tőlük, de mégiscsak érdemesnek tartotta őket a megvásárlásukra, és aztán a jó szívvel ajánlásukra, és valahogy így mindig az az érzésem, hogy érdemes belevágni, nem csalódhatok. és hát tényleg nem.