úristen.

én most itt vagyok, egyedül egy kis camera-ban, és igen, ezek a részek már nyilván részben hozzáépítettek, de én mégis arról álmodozom, kik hajtogathatták be előttem száz évvel ezekbe a szekrényekbe a ruháikat. még sose aludtam egyedül hotelban (mert a januári debreceni kongresszus szállását, aka sporthotelt, inkább munkásszállóként tudnám titulálni). szeretem a zsalugátereimet (máris a birtokos jelzőt használom, igen). szeretem, hogy ma este olaszul és franciául is gagyorásztam, érteni pedig mindkét nyelven mindent. ilyenkor az az érzésem, mégiscsak bármire képes vagyok, és nem is olyan merész egy olasz vagy francia - mondjuk egyéves - ösztöndíjról álmodozni (már ha létezik ilyen, de hát why not).

a tmobil/iphone jóvoltából az önuralmam is edzésbe van véve: valamiért az iphone-jaink mobilinternete nem működik, így csak a szálláson van wifim, ahol gyakorlatilag alig leszünk.

négy klienst (de hülye szó még ez is, de gyerekeknek sem hívhatom őket, hisz a legkisebb is 18 múlt) hoztunk magunkkal, egyszerre bájosak és fárasztóak (egész úton szópókert és egyéb hasonlóságokat játszottunk a kisbuszban). nagyon várom, hogy megismerjem a történetüket.

mondjuk úgy két órával kezdődhetne később is a program, mert most esélytelen elaludnom (túl sok az új illat és tárgy), de a holnap délután szabad, és megyünk firenzébe, és awwww.