néha gondolkodom, hogy vajon miért gondolom magam kreatívnak, amikor egy csomószor totál ötlettelen vagyok. például itt van a nyakunkon ez az advent-dolog, és van is tervem, hogy milyen naptára lesz á.-nak, de igaziból az a pinterest ötlete, és nem az enyém, és ki lehetne találni hozzá játékos feladatokat-tevékenységeket is, de helyette itt blogolok ülök lustálkodva, kényelmesen kiürült fejjel, és a nemrég befejezett regény (az elieen voltam-ra esett a választásom az új szerzemények közül) körül kalandoznak a gondolataim (de azt sem ilyen kreatív továbbgondolósan kell elképzelni, csak a karakterek fantáziaképét engedem ide-oda sodródni bennem). persze, egy-egy már kitalált ötlettel imádok pepecselni, és minden évben én írom a thanksgiving menükártyákat, minden évben kicsit újféle dizájnnal, de hát ez még eléggé messze van a valódi kreativitástól. miközben úgy szeretnék olyan anyuka lenni, aki mindenféle emlékezetes és cuki dolgokat talál ki - egyelőre azzal nyugtatom magam, hogy a 15 (majdnem 16) hónapos még talán nem ezt fogja hiányként őrizgetni.

tegnap annyira klassz volt a hóesés, szerintem én jobban élveztem, mint á., ő inkább addig lelkesedett csak, amíg az egyik ablaktól a másikig rohangászott, mutatva, hogy minden oldalon esnek a "hópi"-k. elcsúszkáltunk a babakocsival a védőnőhöz (mondanom sem kell, hogy el volt olvadva a gyermektől, én meg konkrétan elbőgtem magam, amikor a végén a védőnő megkérdezte tőle, a jutalommatricára mutatva, hogy és ez mi?, ő meg rávágta - helyesen -, hogy kata = kacsa. teljesen összeszorult a szívem a gondolatra, hogy belőlünk van ez a fantasztikus kedves-okos-huncut lény). hazafelé már akkora pelyhekben esett, hogy azt tényleg lehetett is hónak nevezni, aztán á. egy kertben eltanyálás kapcsán rájött, hogy hát, ez hideg, és akkor megsértődött, és akkor bejöttünk inkább. kesztyűt nyilvánvalóan nem enged a kezére húzni, jó, mondjuk én sem annyira szeretem. 

úgyhogy, helló, december, igaziból eléggé várlak.