úgy megszoktam, hogy amikor á. engem már felébresztett véglegesen, de őt még vissza lehet altatni (mondjuk ma félálomban azt ismételgette, hogy "tapi, tapi", miközben simogatta a melleimet, mert valamelyik nap mondtam neki, hogy ne tapizzon, nagyon nehéz volt nem felröhögni), akkor blogolok, hogy most automatikusan nyitotam meg az új bejegyzést. hiányozni fog mások napi-kétnapi bejegyzése is, én nem olvasok olyan sok embert, hogy ne tudtam volna minden nap elolvasni őket. sokkal interaktívabb is lett, érzésem szerint, a blog-élet (és most nem csak az ide érkező kommentekről beszélek, amiket kösziii), több az egymásra való reflektálás, és ezt is izgi volt outsiderként követni.

ami viszont siralmas, hogy elmentem tegnap a westendbe átvenni egy csomagot (najó, egy massimodutti nadrágot meg felsőt), és gondoltam, hogy nézek valami ruhát a közelgő mindenféle karácsonyi bulikra, nehogymár valami olyanban kelljen mennem, amit mindenki ismer (amióta szültem, konkrét ruhát vagy szoknyát tényleg nem vettem, ami tőlem teljesen szokatlan), first world problem a köbön. és oké, csak a zarába mentem be, de hát az a felhozatal valami siralmas volt. kínomban felpróbáltam azért néhány ruhát, az egyik még egész oké is volt, de aztán észhez tértem, hogy komolyan kiadok-e majdnem húszezret csak azért, hogy valami újban parádézhassak, ami nem is tetszik igazán. micsoda felnőtt gondolkodás, i know.

döbbenet, hogy még mindig mennyire el tudnak vinni a külsőségek, és hogy komolyan agonizáltam ezen, hogy akkor most egy régi rongyomban kell megjelennem. és ami még nagyobb döbbenet, hogy ez mennyire egy reflex nálam, és amikor sikerült jobban beleengednem magam, akkor rájöttem, hogy igaziból semmilyen negatív érzéssel nem járna egy sima nadrágban és szép felsőben megjelennem, mert pontosan tudom, hogy senki nem ezt látja belőlem, ezt csak én látom magamból felnagyítva. 

viszont ami tényleg egy újabb felnőtt mérföldkő volt a héten az életemben (vicces ezeket ilyen nagy számként megélni anyukaként), hogy elvittem a kocsit téligumi-cserére. én, egyedül, egy szervízbe. szerintem lesírt rólam, hogy milyen büszke vagyok magamra, szóval már kezdem érteni a srác kedves-elnéző mosolyát.