ennyit a rendszeres írásról. ami egyébként tényleg tarthatónak tűnt, egészen addig, amíg ezredjére betegek nem lettünk - annyi változatossággal, hogy most mindhárman egyszerre, és mi felnőttek jól be is lázasodtunk. nyilván nem tudtam dolgozni sem, utána-közben pedig úgy beállt a derekam, hogy minden mozdulat extrémsportnak minősült jó másfél hétig. a szerdai manuálterápia sokat segített, nem mondom, hogy tudok szabadon mozogni, de már nem fél órába telt eljutni tegnap a tíz perc sétára lévő kozmetikushoz, és talán részt fogok tudni venni az ünnepi kéeszülődésben is vasárnap.

közben azért eljutottunk ezerév után moziba is v.-ral, a vendég a francia kastélyban című filmet néztük meg, ami pont olyan volt, amire a lelkemnek szüksége volt: szívmelengető, nagyobb drámák nélkül. évvégi fogadalmam, hogy jövőre kell találnunk időt és lehetőséget a rendszeres mozizásra, mert nagyon hiányzik.

az adventi időszakból a lerobbanásunk óta alig hoztam ki valamit, a nagy tervekhez képest nagyjából nullát. annak viszont nagyon örülök, hogy nem kezdtem el ezen stresszelni vagy szomorkodni, inkább örülök annak, hogy a házat azért feldíszítettük apránként, sütöttünk többször is á.-nal, szereti az újonnan kapott téli tematikájú könyveit, és nagyon cuki dundi fát sikerült találnunk idén is. nálunk a családban évek óta az a megállapodás, hogy nem ajándékozunk (persze, falinaptárat á. fotóival közkívánatra mindenki kap azért, és a nagyszülők nyilván őt is elárasztják tárgyakkal), a kajából sosem csináltam ügyet (kacsamellet fogunk sütni tesómmal, anyukám meg hozza a köretet), és nincs kötelező programterv sem, amihez tartani kell magunkat (a szenteste nálunk lesz, a többit pedig kedvünk- és állapotunk szerint meglátjuk), szóval tényleg chill az egész. a legjobban a fadíszítést várom, annyi gusztustalangiccses csodaszép díszt szereztem az elmúlt hónapokban, hogy teljes lesz a kakofónia végre. 

ma még összejövünk a könyvklubos lányokkal, holnap pedig l. barátnőméknél lesz kisgyerekes friendsmas. all i want for christmas is my life.