amúgy rájöttem, hogy én egész életemben úgy tanultam, ahogy a kisgyerekek: rengeteg ismétléssel. van némi hajlamom a fotografikus memóriára, de azért azt nem úgy kell elképzelni - nálam legalábbis -, hogy egyszer látok valamit, és kész, be van fényképezve az agyamba. mindig is két, de inkább három alkalommal néztem át egy-egy vizsgára az anyagot, ha tehettem. és mindig megvoltak az asszociációs láncok: a nehezebben megjegyezhető dolgokat igyekeztem valamihez (akár hangzási asszociációhoz) kötni, és olyan izgalmas most tapasztalni, hogy ez á.-nál is mennyire működik. egyfelől kriminális, hogy a keresési előzményeim között szinte kizárólag olyanok szerepelnek, hogy az xy busz/villamos megállói, másfelől annyira meghitt valahogy ez az együtt tanulás. tegnap persze még én voltam az, aki hamarabb megtanultam az ominózus 15-ös busz megállóit, de a nap végére már ő is majdnem az összeset tudta. és szerintem nem kell sok, hogy túlszárnyaljon. szóval most a sporttelep megállóra mindketten úgy asszociálunk, hogy "az előző megállóknál nem szállt fel senki, de ott felszállt egy focista.".
a másik, ami döbbenetes, hogy mennyire érdeklik á.-t a számok és a betűk, és így nem egészen két és fél évesen, a tömegközlekedés rajongásának köszönhetően egy csomó számot felismer az alakja alapján (először azt hittem, hogy csak véletlen, de aztán pár hete már konzekvensen mindig jól mondja, hogy 105-ös vagy 210-es busz jön, és minden egyéb, gyakrabban látott járatot is helyesen mond). külön szerencse, hogy én meg grafomán vagyok, ráadásul kifejezetten imádok szépen írni, úgyhogy tegnap a délutáni ébredés után vagy fél óráig számokat rajzoltam, miközben j. meg a ceruzákat próbálta megszerezni.
ettől függetlenül tegnap ránk is lecsapott a blue monday - fogjuk most akkor erre a hipertudományos jelenségre azt a több órás vergődést, amibe nagyjából párhuzamosan mindkét gyerek (és az anyjuk) belelovalta magát. remélem, a blue thuesdayt még semmilyen brit tudós nem találta fel, mert akkor felmondok.
Nálunk is nagy a 2,5 évesnél a számok és betűk iránti érdeklődés, párat felismer már. A férjem elő akarja venni a spanyol nyelvű betűtanító könyvét, amiből ő is tanult, bár szerintem irtó korai, de arra fogja, hogy a gyereket érdekli.
VálaszTörlés:D nálunk anyukám kezdte el a rendszámokat olvasni á.-nak, amit én érzek korainak, mármint hogy ilyen szinten ebbe az irányba tereljük (az más, ha őt érdeklik a betűk, számok, és kérdez). szóval én is inkább abban vagyok, hogy ha kéri, akkor rajzolok neki, persze, számokat (buszjáratok számát, természetesen :DD), de én biztosan nem kezdem el tanítani. de azt is tökre megértem, ha egy szülőt, nagyszülőt belelkesít az ilyen érett érdeklődés, és kibújik belőlük a pedagógus.
TörlésMiért lenne korai?? Az én kislányom kisebb volt, mint a ti gyerekeitek, 2 éves korára ismerte az összes nyomtatott nagy betűt (kivéve a duplákat, mint ty, sz). Már 1 éves szülinapjára is mindenkitől könyveket kapott, annyira érdekelte, imádta, 2 évesen órákig képes volt felolvasást hallgatni, és ő is "olvasott" fel, kitalált történeteket pl. újságokat nézegetve. Ovisan megtanult olvasni, és onnantól kezdve egyszerűen falta a könyveket, mire iskolás lett már 400-500 oldalas regényeket olvasott. Azóta is állandóan olvas, és a nyelvi képességei, szókincse, kifejezőképessége kiemelkedő, imád nyelveket tanulni.
TörlésÉn nem vagyok pedagógus amúgy, de amikor a gyerek kérdez, akkor arra válaszolok, és az én lányom nem elégedett meg azzal, hogy "ez egy betű". Pontosan tudni akarta milyen betű. Magától jött rá az összeolvasásra. A számok pl. nem érdekelték, bár felismerte korán a számokat (mármint leírva), maga a számolás nem érdekelte kicsit sem. A fiaimat meg a betűk nem érdekelték, ők úgy mentek suliba, hogy nem ismerték a betűket sem, nem, hogy olvasni tudtak volna. :)) A kicsi ismerte a betűket és tudott alapszinten olvasni. Viszont a középső fiamat meg a matek érdekelte nagyon, állandóan feladatokat kellett kitalálni neki, simán fel tudta fogni, 3 évesen, hogy ha egy ember kezén 10 köröm van, akkor három emberén 30. És ezeknek semmi köze nincsen az én ambícióimhoz, egyszerűen a gyerek kíváncsiságához van köze. Minden gyerekkel azt csináltuk, amit érdekelte, amit szeretett, akit nem érdekeltek a betűk, annál nem foglalkoztunk ezzel. :) Mindnek rengeteget olvastam, énekeltem, a legkisebbnek - aki tavasszal lesz 12 - a mai napig minden este felolvasok. És mégis az van, hogy a lányom fanatikus olvasó, a fiúk viszont nem olvasnak. A harmadik és a kicsi semmit, a nagy azért szokott, de csak angolul.
De a kicsi pl. borzasztóan érdeklődött mindig is a földrajz iránt (országok, zászlók), rengeteg ilyen dolgot csináltunk, könyveket vettem neki, ő meg állandóan térképeket rajzolt, jobban ismerte a világot, mint egy átlag felnőtt. :) Ezen kívül a történelem is kicsi korától érdekelte, annak a 19. századtól kezdődő része, hát ezt az érdeklődést is igyekeztem kielégíteni. Én minden ilyennek örülök, akkor is, ha ez aztán "elsorvad", vagy nem ez lesz a szakmája, vagy az iskolában semmi "hasznát" nem látja. Szerintem minden ilyennel csak nyerni lehet (nem beszélve arról, hogy én is mennyit tanultam.:))
persze, Böbe, én sem úgy értettem, hogy nem szeretném kielégíteni a kíváncsiságát, sőt, szerintem amióta él, ezt csinálom. nálunk is már fél évesen lekötötték a hosszabb mesék, amin teljesen ledöbbentem (a környezetemben látottak alapján, mert tankönyv szerint sose tudtam, mikor mit időszerű csinálnia egy gyereknek), de alkalmazkodtam, és vettem az egyre hosszabb meséket. szerintem lassan több könyve lesz, mint nekem, és ebben is alapvetően az ő érdeklődési körét követem le. nekem aközött van különbség, hogy a kérdéseire válaszolok (nyilván az én fiamnak sem lett volna sose elég az a válasz, hogy az egy betű...) + kapcsolódom az érdeklődési köreihez (gondolhatod, hogy magamtól hány busznak tudnám mondjuk betéve a megállóit... :D), ha kéri, rajzolok neki órákig számokat, meg aközött, hogy ilyen célzottan eléteszek ovisoknak, iskolásoknak való tankönyvet. számomra ez kicsit direkt, de aztán az is lehet, hogy változik majd a véleményem.
Törlésmindenesetre tényleg izgalmas, hogy milyen érdeklődési köreik vannak piciként, és aztán mi marad majd meg nagyként, melyik képességét fogja tudni-akarni kamatoztatni az életben.
Vannak olyan gyerekek, akik a "tanulást" is imádják, vagy iskolásdi játszást, vagy hogy mondjam. A lányomnál is volt kb. egy félév, amikor pl. nem érdekelte ez az egész, akkor félretettük, nem foglalkoztunk vele, de aztán újult erővel vetette bele magát. :) A kicsinél meg itt voltunk bezárva a Covid miatt, se ovi, se semmi, ő is szerette, ha játszottunk iskolást, persze itt érted ilyen 10 percekre kell gondolni, nem 6X45 percre. :) És hát a gyerekek között óriási különbségek vannak, mondom, a lányom 2 évesen 3-4 órán át hallgatott felolvasást (sokkal nagyobbaknak szóló könyvekből), én előbb berekedtem, mint ő megunta volna, a nagyfiam meg 4 éves volt, amikor először végighallgatott a fenekén ülve egy mesét elejétől végig. Nagyon érdekes amúgy, hogy ő milyen sírós, izgága kisgyerek volt, és most 18 éves, és mennyire nyugodt, üldögélős "felnőtt" lett belőle.
TörlésA lényeg a lényeg, hogy ha a gyerek szereti, akkor én biztos se korainak, se erőltetettnek nem tartanám a könyvből "tanítást", csak annyit tartanék be, hogy csak annyit amennyi érdekli, és akár hónapokra is félre lehet tenni, ha éppen nem érdekli. Az én lányom amúgy képes volt az én egyetemi (!!) tankönyveimet kiolvasni 6-9 évesen, meg bármit, amiben betű van, semmit nem tiltottam meg neki, egyetlen kivétel volt, amit nem engedtem (Ne enged el Ishigurotól). De a tesóm is ilyen volt, 6-7 évesen kiolvasta az összes népi eposzt a Kalevalától a Manaszig.
Írni mondjuk nem tanítottam soha, mármint nyomtatott betűket írt, de írottan nem csináltunk semmit, és halálosan utálta is amúgy az iskolában (mondjuk az összes gyerekem. :)). Pedig a fiúknál már tudtam hogyan tanítják a folyóírást, de éppen elég volt elsőben kiszenvedni, könyörögni, hogy írja le a 3 sort. :))
Amúgy a tesóm végül informatikus lett, pedig hihetetlen tudása volt magyarból, töriből is, és filozófiai OKTV_n volt második. Ezért mondom, hogy ezek az érdeklődések sokszor maradnak teljesen hobbi szinten, de akkor is gazdagítják. :)
wow, nagyon jó sztorik ezek, köszi a megosztást!
Törlésiskolásat amúgy én is imádtam játszani, de arra is inkább ovis koromból emlékszem, de tény, hogy én meg azzal voltam el órákat, hogy feladatokat gyártottam pl. a húgomnak. :D
Na ugye. :)) Anyukám szerint én a babáimat tanítottam állandóan, babázni nem szerettem, csak arra kellettek, hogy tanítsam őket. :)
TörlésA sok gyerek arra "jó" (vicces így leírva), hogy az ember látja mekkora különbségek vannak ugyan abban a családban, kvázi ugyan olyan neveléssel, és mennyire nem olyan egyszerű, hogy a "mintából tanul a gyerek", és, hogy mennyire nem "üres lapok" a gyerekek. Nekem anyukám magyartanár, ezer millió könyvünk volt otthon, rengeteget olvasott, mesélt, eredmény két nagyon sokat olvasó gyerek, és egy, aki semennyit sem olvasott soha. Utóbbi most 40 éves, most sem olvas semmit ami szépirodalom, vagy úgy általában irodalom, csak jogszabályokat, szakmai cikket. Viszont nagyon jól boldogul, sikeres a szakmájában, szeretik a beosztottjai, a tanítványai. Az ő példája segített abban engem is, hogy el tudjam engedni azt, hogy a fiúk nem olvasnak. Viszont amíg a legkisebb nem bánja, a felolvasást megtartjuk, én is szeretem. :)
igen, erre is jó a sok gyerek - értem, hogy hogyan írtad. :) már most látom én is a két gyerek közti különbséget, pedig még mennyire pici j., izgi lesz megélni velük a folytatást is!
TörlésNagyon jó látni ahogy felnőnek. :))
VálaszTörlés