tökre van bennem vágy egy évértékelő-évösszegző írására, viszont be kell látnom, hogy a jelenlegi memóriám nem biztos, hogy alkalmas erre. most épp nagy képrendezésben vagyok (végre van működő laptopom és külső winchesterem is, és én boomer-módon így, és nem a telefonomon szeretem tárolni a képeimet), és eszméletlen, hogy mennyi mindenre nem emlékszem. mintha nem is velem történt volna az elmúlt pár év, mintha folyamatos hormonköd ülne az agyamon (mondjuk ez valószínűleg így is van). 

az biztos, hogy 2024 úgy volt egy boldog év, ahogy anna is írja a blogján - a főbb életterületeim abszolút rendben vannak, miközben mélységek és magasságok váltják egymást a mindennapokban. amióta anya vagyok, minden évben héten azt hiszem, ez most a legnehezebb, ennél vállalhatatlanabbul már egészen biztosan nem viselkedhetek, és aztán mindig jön egy újabb helyzet. ha tök őszinte vagyok magammal, 2024 jelentős részét úgy éltem meg, mint helyzet helyzet hátán, én pedig csak kapkodtam a fejem, hogy hol vagyok az életünkben én. sokat kell tanulnom arról, hogy hogyan ne borítson ki el ennyire egy-egy szituáció. hogy hogyan jutassam eszembe a nehéz órákban a bigger picture-t, és az örök anyuka-mantrát: egyszer mindennek vége lesz (még a legborzasztóbb altatásnak is, igen).

mert valójában az van, hogy ha ki tudom dugni a fejem az érzelmi viharaimból, akkor hihetetlenül szuper évünk (is) volt. kezdjük azzal eleve, hogy az év nagy részében ismét babát vártam, ami minden testi diszkomfortjával együtt a legcsodálatosabb élmény számomra, és sosem lehetek elég hálás azért, hogy kétszer is megtapasztalhattam. ráadásul egy percig nem volt bennem ezúttal aggodalom a baba iránt, ami igazán felszabadító volt, és segített abban, hogy relatív kevés lelkifurdalással, maximális jelenléttel legyek ott á.-nak. januárban elutaztam m. barátnőmmel kettesben ciprusra, ami valódi feltöltődést adott, illetve újra felébresztette bennem az utazás iránti vágyat. így nem volt kérdés, hogy kihasználjuk az utolsó egy gyerekes hónapokat - ebből lett a dél-tiroli utunk. 

ami szintén biztos: v.-ral egyértelműen pozitív irányba fejlődött a kapcsolatunk. bennem több a megértés, benne több az önérvényesítés, és a kettő kombinációja ahhoz vezet, hogy utoljára szerintem pont az olasz út stressze és fáradtsága hatására volt komolyabb veszekedésünk. nyilván azóta is tudok puffogni (nem is én lennék másként), de alapvetően egy jó csapattá érettünk.

az év highlightja egyértelműen á. kétéves születésnapja és j. másnapi születése volt - ez utóbbiról nem szeretnék még egyszer áradozni, pedig tudnék. a mélypontok közül nehéz lenne választani, egy csomóról írtam itt úgyis. az idei legnagyobb felismerésem az volt, hogy mennyi indulat van bennem, aminek a létezéséről soha, semmilyen terápia során nem szereztem tudomást. illetve, hogy mennyire nagy igényem van (lenne) a csendre, ami szintén soha korábban nem tűnt fel, hiszen automatikusan biztosította az életvitelem.

hálás vagyok minden kirándulásért, amire képes volt a testem, még 39 hetes terhesen is. hálás vagyok v.-nak, aki a fő szervezője ezeknek a kiruccanásoknak, elég csak annyit kérdeznem, hogy nem megyünk el a hétvégén túrázni?. hálás vagyok a maradék barátaimért, n.-ért, anyukámért. hálás vagyok, hogy jelen vannak az életünkben és tágítják á. világát - egyben lehetőséget adva nekem, nekünk kikapcsolni picit. hálás vagyok a kertünkért, ahol egyre több virág és zöldség nőtt idén. hálás vagyok, hogy eljutottam több régóta áhított eseményre (koszorú-workshop, gyűrűkészítő-workshop, sok-sok makers market és egyéb design-vásár). hálás vagyok azért, hogy v.-ral hasonló értékeket szeretnénk átadni a gyerekeknek, és aktívan teszünk is ezért (ld. kertészkedés, kéktúra, világlátás, adománygyűjtés). 

hálás vagyok minden pillanatért, amikor igazán családnak érzem magunkat. a hétvégi összebújásokért, a palacsinta- és bundáskenyér-sütésekért, az itt és most-ban megélt hétköznapokért. j. mosolyáért, á. humoráért, az egyre nyiladozó személyiségükért. nem mondom, hogy nem tudnék több pontos listát írni arról, hogy miken szeretnék változtatni, de egy biztos: hiányérzetem nincs.

úgyhogy köszi, 2024.