szerencsére még megy a mosógép, úgyhogy a kemény egy órányi időeltolódás mellett van egyéb ürügyem is, amiért hajnalban a gép előtt ülök, miközben mindjárt be kell menni a kórházba.

életemben talán először kívül vannak a végletek, nem én generálok a külső realitásoktól független, irányíthatatlan hullámokat. porto csodálatos, és még csodálatosabb együtt utazni többen. az együtt-evések (tőkehal, lepényhal, valamilyenhal, polip, tintahal, tőkehal, pastel de nata, polip, padrón, rákocska, pastel de nata, francesinha, pastel de nata), az együtt-ivások (douro-völgyi vörösek és vinho verde), a hatalmas röhögések egymáson-magunkon. az óceán, aminél gyönyörűbb és intenzívebb dolog nincs a világon. az érzés, ami az óceán mellett bennem van. de a legfantasztikusabb mégiscsak az hogy j. és b. tökre egymásra találtak, és szerették egymást, és hogy irtó klassz ivótársak evőtársak útitársak vagyunk így együtt. 

nemrég landolt a gép, és lélekben én még az azulejo-s házak között sétálok, és valamelyikünk uszkve három percenként felsikkant, hogy jajdecukiii. holnap pedig a temetés, j. temetése, és muszáj egyáltalán elkezdenem leírni ezt a mondatot, hogy j.-nak temetése lesz. hogyan fogjak hozzá elhinni ezt, még mindig nem tudom. 

és még mindig haragszom is, de van bennem valami újféle, kicsit még furcsa egyensúly (talán inkább hit?), és a még furcsább magabiztosság, hogy minden úgy van rendben, ahogy van.