néha megint nem ismerek magamra, de abban a jó értelemben, hogy például mi az, hogy nem zúgolódom hisztérikusan, hogy március másodikán is zuhog a hó meg mínuszfokok vannak, hanem engedem, hogy hasson rám a télnek az a része, ami tagadhatatlanul gyönyörű. 

elkezdtem egy újabb gyakorlatot, szakorvosjelöltként az utolsót. kezdem nagyon kinőni ezt a cipőt, ez is tagadhatatlan. (na nem az, hogy mindent tudok, de ez a helyzet, amiben én vagyok a kicsi és az újonc, ez egyre nehezebben megy.) készülök az áprilisi tesztvizsgára, közben gondolatban már a hosszú hétvége utazását tervezem meg a nyarat meg a szakorvosi szobámba, hogy milyen képeket fogok bekeretezni.

a hétvégén coming of age-napokat is tartottam, most tanultam, hogy erre van egy külön szakkifejezés. a lady bird mondjuk sokkal nagyobb harangzúgást kapott, mint amennyire egyedi volt, a perks of being a wallflower vagy palo alto is ezerszer jobban lenyűgözött anno, nem beszélve a juno-ról, amit most k. eszembe juttatott, és muszáj volt újranéznem. meg valami the edge of seventeen-t is tegnap hajnalban, amiből leginkább azt a következtetést vontam le, hogy tulajdonképpen én egy egészen boldog tinédzser voltam. nem is tűnt fel, mikor kezdtem el felnőni, mondjuk biztos, hogy nem tizenhét évesen.