feltételezem, az univerzum meghallotta, hogy itt büszkélkedem a frissen szerzett egészségünkkel, úgyhogy j. ma hőemelkedéssel kelt. a többi tünet egyelőre várat magára, szóval ahogy egy régi főorvos kollégám nyilatkozott anno valami hasi panaszok kapcsán a betegágy mellett kérdéseket feltevő rezidensnek: “ez még akármi is lehet!”.
a körülöttem zajló baby boom - l. és j. februárra várják a harmadik, illetve első babájukat, egy távolabbi képzéstársam-havernőm (??) pedig májusra a másodikat - kapcsán egyre inkább megerősödik bennem, hogy nem csak kósza hormontéboly a harmadik gyerek utáni vágyam. mert persze, a mindennapokban jópárszor érzem azt, hogy elfogyok, a mélyben mégis érzek kapacitást, hogy még valakit elég jól szeressek. messze nem lefutott kör ez, és ki tudja, közel a harminckilenchez mennyire leszek majd fogamzóképes, de kezdek barátkozni az érzéssel. és kezdem megengedni magamnak azt a luxust, hogy két tökéletes kisfiú mellett egyáltalán legyen pofám vágyni.
Ez mennyire kedves, és izgalmas (posztod utolsó mondatai) 💕
VálaszTörlésNe legyen beteg a picur!
köszi, Ági! 💜
TörlésAz utolsó mondatokra reagálva: úgy legyen, ahogy nektek a legjobb ❤️
VálaszTörlésigeeen, hát erről mi már beszéltünk is egy picit még a szigeten… 🙃
TörlésSzerintem a vágyással nincsen gond, és mindig vágytam a következőre, hogy aztán az ötödik után meg rohadtul nem vágyjak rá, sőt rettegjek a véletlentől, és duplán védekezzek.
VálaszTörlésDe nagyon át kell gondolni, mert most még nagyon picik a tiétek, és nem most nehéz velük, nem most sok energia és sok pénz, hanem később, amiről még semmi tapasztalatod nincsen. Hogy mennyire akarsz nem csak anyaként működni még majd az előtted álló nem tudom 50 évben, mert ennek képzeld soha nincsen vége, hiába nőttek fel a gyerekek. (Ezt most nem azért írom, hogy bántsalak, engem speciel nagyon meglepett, hogy a nagykamasz meg felnőtt gyerek is rendesen "foglalkoztatja" az embert.:))
De hát úgy is úgy lesz, ahogy érzed, ezek jobbára nem racionális döntések, hanem érzelmiek. Talán jobb is úgy. Ha racionálisan működne a dolog nem nagyon lenne senkinek gyereke, vagy max. 1.
köszi, hogy leírtad ezt, egyáltalán nem veszem magamra vagy bántásnak. nyilván minden gyerekekkel kapcsolatos helyzetet csak akkor lát az ember reálisan, amikor már benne van, hiába nincs teljes rózsaszín ködben (pl. néha már most borzongok, ha á. leendő kamaszkorára gondolok), és hiába olvas-hallgat meg másokat. de ahogy írom is, tényleg nem lefutott kör ez, csak egy eddig erősen elnyomott érzést tettem most nyilvánossá, és önmagam számára is elérhetővé.
TörlésNagyon aranyos tőled, hogy érted, és nem érted félre. :) Azért írtam, mert engem TÉNYLEG tökre meglepett, hogy ennek soha nincsen vége. Ráadásul még az a tehetetlenség érzés is ront a dolgokon, hogy már nem az van, hogy arrébb viszem a gyereket aztán kész, hanem nem tudok segíteni, neki kell megoldania, neki kell a következményeket viselni, amik lehetnek rosszak is, neki kell döntenie, meg ilyenek. Az érettségijükön valami brutál módon ideges voltam, és ugye helyettük tanulni, vagy vizsgázni nem tudok. :) Meg ez az egész pályaválasztás is tiszta idegbaj. Azt is nehéz leírni, hogy milyen volt amikor a lányom a koleszban beteg volt tőlem 160 km-re, igaz 18 éves volt, tehát felnőtt, na de akkor is. :) Ez a 18 eleve nem egy ilyen bővös szám, hogy attól kezdve már tökre mindent megoldanak. :)
TörlésA mai napunk meg úgy nézett ki, hogy kiderült, hogy a gyerek elhagyta a német munkafüzetét (nem lett meg, megrendeltem az újat, de írnom kellett a tanárnak, hogy nyilván a jövő hét elején még tuti nem lesz neki), elhagyta a mappáját, amiben egy aláírandó papír, a jövő heti kajajegyei is bent voltak, tehát írtam az ofőnek, hogy nem tudjuk aláírni, és, a kajás cégnek, hogy hogyan ebédelhetne mégis a jövő héten valahogyan. Aztán kiderült, hogy a tornacuccot is elhagyta, felhívtam az iskola portáját, mert arra emlékezett, hogy a szekrények előtt hagyta, és az meglett, és begyűjtötték a portára. :)) Na ilyen kis vicces dolgok vannak, pedig már 12 éves.
Én tisztára azt hittem, hogy könnyebb lesz, de nem lett, jó, tudok aludni már éjjel (jobbára), meg idén olyan óriási dolog történt meg, hogy egyedül hagytam őket 4 napra, mert el kellett utaznom munka miatt külföldre, és nem volt senki, aki vigyázott volna rájuk, de ugye a két nagyobb jogilag már felnőtt, és a nagylányomnak még nem volt egyeteme, és simán levezényelte az egészet, pedig a tanév első hete volt...Szóval sok minden egyszerűbb, de közben meg még sem, az anyagiak meg brutálisak. (Nyilván nem kell ecsetelnem mennyit eszik meg a három fiú/férfi). Különóra, felkészítő, kondibérlet, ruha, osztálypénz, ballagás, jogosítvány (!!).
És igen, hülyeség lenne azt mondanom, hogy megbántam, mert nem, de iszonyat, iszonyat fáradt és kimerült vagyok, nehéz a munkában a lépést tartani, és közben én is öregszem...
hát, én ezt valahogy pont így képzelem, ugyanakkor azt is tudom, hogy tényleg csak akkor fogom tudni elképzelni, amikor valósággá válik, amikor az érzelmi része mindennek itt fog tombolni bennem.
Törlésszóval emelem kalapom!
Akkor te sokkal ügyesebben képzelsz, mint én, mert ezt ÍGY nem tudtam előre. Főleg azt a sok izgulást és idegeskedést. Pl. hétvégén a 17,5 éves elment buliba, és én kb. nullát aludtam amíg haza nem ért, elképzeltem amint hazafelé baleset éri (akkor kezdett szakadni a hó), minden figyelmeztetésem ellenére beül valamelyik friss jogsis osztálytársa mellé, meg hasonlók, tényleg borzasztó volt. De közben meg nyilván egy rendes, normális kamasz, nem lett volna okom azt mondani, hogy nem mehetsz el. (Főleg az nem indok, hogy anyád szarrá aggódja magát.:)). És pénzügyileg sem tudtam ezt elképzelni, hogy ez ennyire brutális, meg, hogy az oktatási rendszer minden zűre miatt vagyonok mennek el különórákra, meg persze kontaktlencsét szeretne, meg edzőterembe járni (jogos igények), a jogsi ha minden elsőre megy fél millió/ gyerek, az egyetemista lányom nem kapott koleszt úgy, hogy 4,7 az átlaga (nem bölcsész), és 4 gyereket nevelek egyedül, tehát fizetek a saját házam utáni lakáshitel mellé még albérletet is. Ezeket valahogy én nem láttam előre, plusz ugye ki a fene gondolja, hogy a férje lelép. Én nem kalkuláltam bele ezt sem.
Törlés