elmentünk ma délelőtt j.-val érintésmentes lázmérőt venni a patikába, amiben ugyan túlzottan nem hiszek, mármint hogy pontosan mérne, de kicsit már feszélyezett, hogy hanyag orvos anyaként csak úgy, kézrátétellel mérek testhőmérsékletet (maradjunk abban, hogy a fenékbe dugós verziót egyik fél sem kedvelte meg három év alatt). tájékoztató jelleggel különben biztosan nem rossz: más értéket mért j.-nak, és mást nekem - ez mindenképpen bíztató. érintésmentesség és cuki rózsaszín nyuszifülek ide vagy oda, a gyermek a biztonság kedvéért azért ordít, ha meglátja, úgyhogy délután maradtam a jól bevált hanyag módszernél. szerencsére estére tökjó lett a kedve is, étvágya van, egyéb tünete nincs, úgyhogy v.-ral most abban reménykedünk, hogy ez az ún. egynapos láz (avagy a szegény szülők vágyálma) nevű betegség volt.

így holnap valószínűleg el merek menni találkozni zs.-val meg a kisfiával, az autót el is hoztuk ovi után á.-nal anyukámtól. most viszont nagyon szeretném már kiolvasni a m.-tól kölcsönkapott, a csoport című könyvet, és aztán meg utánanézni a cickafark anna által ajánlott, őrjöngő anyáknak* pont szuperül passzoló attachment-based family therapynak, úgyhogy abbahagyom a lázmérésről folytatott elmélkedést.

*: nem, ő nem így fogalmazott.