valamiért eltávolodtam az írástól teljesen, bár konkrét okot nehezen fogalmazok meg - talán nem is az írástól, hanem attól távolodtam el, hogy mások életéről olvasgassak az interneten. valamiért nem mozgat meg mostanság annyira, hogy anélkül lássak bele bárki mindennapjaiba, hogy párbeszédet lehetne a történésekről folytatni, és így valahogy a saját mindennapjaim megosztása sem tűnik olyan vonzónak. 

sok volt a kreatív projekt is így a tavasz végére-nyár elejére (na, nehogy nagyszabású dolgokat képzeljen el bárki, szülinapi tortákról és ajándékokról beszélek leginkább, meg némi kertészkedésről), és még több a letehetetlen regény, ami szintén egyre jobban elsodort a blogvilágtól. meglátjuk, hogyan fog ez azután alakulni, hogy a munkába való visszaállásom után még több valódi szociális interakcióm lesz. 

utóbbi tekintetében különben most sem panaszkodhatom, egész sok barátnőmmel tudok egész sokszor találkozni (ami pár havonta egy-egy alkalmat jelent, de ha őszinte vagyok, a gyerekek előtt sem volt többre kapacitásom), csomó családi programunk van (sőt, most hétvégén több is volt a kelleténél), és nagyon sokat ad az olvasslipót-közösség is, amit tavaly ilyenkor, amikor először hallottam róluk, és fordult meg a fejemben a csatlakozás gondolata, messze nem hittem volna. például most foglaltam le külön szállást a bükkben, hogy családilag tudjunk menni az őszi "olvasótáborba". 

az elmúlt időszak legnagyobb híre azonban nem ez, hanem hogy az á.-nal együtt, saját kezűleg összetákolt és kifestett madárodúnkba beköltöztek költeni a cinkék! (valamint tegnap az ásványbörzén megfogunk közösen egy gigantikus kígyót - á. nagyon vágyott rá, ő meg is ölelgette, én meg összeszedtem az összes anyukás szupererőmet, és kibírtam, mert úgy normálisan lehetőleg látni sem szeretem a hüllőket.)

ezek pedig a pénteki cseresznyeszedés pillanatképei zebegényből. hihetetlen lelkesek voltak a fiúk, hoztunk is haza öt tonnányi gyümölcsöt - megyek is magozni a délutáni sütéshez, jut eszembe.