huhh, amúgy annyira lelkes lettem erre a fabrikos könyvklubra, amiről cickafark anna írt, hogy gyorsan bekövettem substacken (amire eleve baromi büszke vagyok, hogy a nyolcvanas évek szülötteként egyáltalán ismerem), és j. délutáni altatása alatt elolvastam az összes eddigi bejegyzésüket. tökjó lenne a júliusi alkalomra elmenni (a júniusit sajna már lekéstem, mert az édentől keletrét biztosan nem fogom hat nap alatt elolvasni, a kamaszkori emlékeim viszont annyira halványak, hogy így nem tudnék róla érdemben beszélgetni. ráadásul a hétvégére kicsit már eleve sok a kimenős program, és se anyukám, se á. idegrendszerét nem szeretném túlterhelni). 

nagyon rákaptam egyébként az olvasásra, tegnap befejeztem a keiko vegyesboltját, és rögtön belevágtam a könyvtárból végre-valahára megszerzett munába. előbbi egy relatív rövid kortárs japán regény, ami a címszereplő elbeszélésén keresztül nagyon szépen mutatja be, hogy milyen egy konformista társadalomban másnak, szokatlannak lenni (diagnózis mégcsak utalásszerűen sem szerepel a könyvben, csak arról ír többször keiko, hogy őt a többiek szerint "meg kéne gyógyítani"). lehet, hogy szerzek még mást is az írónőtől, bár a többi írása jóval sötétebb-bizarrabb tónusúnak tűnik, azt meg az utóbbi pár évben nehezebben viselem. 

úti képek mégis 2

fløyen:

kilátás a házunkból søreide-ben:

oslói operaház:

nakholmen szigete:

a héten még szerintem keresek egy bejegyzésnyi képet az utunkról, de addig is elmesélem, hogy mennyire hihetetlenül szeretek padelezni. amióta két órára járunk egyhuzamban, tökre érzem a fejlődést, és ez olyanféle sikerélmény az életemben, amiben meglehetősen ritkán van részem, amióta nem dolgozom (erre jó különben az újonnan felfedezett kirakósozás is), amitől csak még értékesebb lesz az egész. 

közben túl vagyok, azt hiszem, az utazás okozta traumákon, úgyhogy júliusban megyünk n.-val és a gyerekekkel a balatonra (minden elvemet feladva meg is rendeltem bartos erika brúnó a balatonon-sorozatának ide vágó részét ma, mivel a másik kötet, amit sikerült kivennünk a könyvtárból nagyon bejön á.-nak), augusztusban pedig horvátországba. utóbbira anyukám is jön - kíváncsi vagyok, milyen lesz, de abban biztos vagyok, hogy összességében, ha fárasztóak is lesznek, ezek az utak mindenképp gyógyítani fognak a skandináv trip kapcsolati sérülései után. tudom, hogy fiúgyerekek anyukájaként ijesztően hangzik, de sokszor azt érzem, egy (barát)női kommunában gördülékenyebben és elégedettebben nevelném fel a gyerekeimet. tisztában vagyok vele, hogy vannak kivételek, de ha a szűk körömben nézek körbe, senki olyat nem látok, akire azt mondanám, hogy bárcsak. annyira remélem, hogy sikerül olyan fiúkat nevelnem, akik mernek és hisznek magukban, ugyanakkor van bennük kellő alázat ahhoz, hogy tudják, van mit dolgozniuk önmagukon is.

úti képek mégis 1

az utolsó szállásunk ez a farmház volt az oslói reptér közelében, lovakkal, kimustrált szekerekkel: 

útközben geilo felé, norvégia egyik ún. scenic route-ján:

hosanger, és a meseszép túra a környéken:

jaj, nagyon élvezem ezt a nyarat, ami még nem túl meleg, teljesen élhető a gyerekekkel, mégsem kell reggelente előkotorni a zoknikat vagy pulcsikat a komód mélyéről. amióta hazajöttünk, nagyjából eseménymentes hétköznapokat tartok, j. napi két alvásához időzítve a délelőtti játszóterezést és a délutáni kisebb programot (kerti játék, fagyizás, könyvtár, pékség - ilyen izgalmakat kell elképzelni). tetszik ez is most nagyon, ez a semmi, ez a visszatalálás a ritmusunkba (ami persze részben egy új ritmus megtalálása, hiszen egy napi háromszor alvó kisbabával indultunk el, aki azóta húsgolyót kétpofára a pocakjába tömő férfivé változott). á. azóta is szobatiszta, és láthatóan nagyon élvezi az új felállást. felvették az oviba, ami a nyílt napok alapján a legrugalmasabbnak tűnt (és a beiratkozáskor ez a rugalmasság igazolódni látszott, szóval most az a tervem, hogy megpróbáljuk szeptembertől mindenképpen, aztán ha nem, akkor nem. a vezetőnő teljesen partnernek tűnt mindenben, a kérdései nyomán pedig picit magamba néztem én is: mennyiben a sajátjaim az ovikezdéssel kapcsolatos aggodalmak, és mennyiben nyomasztanak a szüleim a saját aggodalmaikkal). néha olyan nagyfiúsnak látom őt, hogy szinte elfeledkezem arról, hogy még három éves sincs.

különben meg a héten néhányszor öt perc erejéig már az öccsét sem akarta a pokolra küldeni csak azért, mert közelebb kíváncsiskodott hozzá játék közben, és az egyik játszótéren csúszdáztunk is hármasban. tegnap pedig anyukámnál aludt, ami miatt annyira izgatott volt egész héten, hogy pénteken még sírt is, amikor a délutáni alvásból ébredve leesett neki, hogy ma bizony még nem szombat van. én pedig, azt hiszem, maximálisan kiélvezem ezt a hétvégét: tegnap padel, ma makers market és maratoni padel délután, kis kertészkedős intermezzókkal tarkítva. jaaa, és n.-tól meg v.-tól is kaptam egy-egy 1000 darabos kirakóst, alig várom, hogy nekikezdjek valamelyiknek. 

bréking nyúz: tegnap délután á. nagyjából a semmiből úgy döntött, hogy szobatiszta lesz, úgyhogy már csak alváskor vesz pelenkát, és minden érkezik a bilibe. hihetetlenül büszke vagyok rá, egyben igazolva látom az eddigi laza hozzállásomat (miszerint ugyan jó rég szereztem bilit meg vécészűkítőt, és néha, amikor szólt vagy láttam rajta, hogy valami action van, akkor megkérdeztem, hogy nincs-e kedve a csatornahálózatba küldeni a végterméket, de sosem erősködtem a kategorikusan nemleges választ követően), és hitemet abban, hogy ez egyszerűen csak meg fog történni.

(annyi előzmény azért volt, hogy irtó menő nextes alsógatyákat rendeltem neki a héten, saját kérése szerinti mintákkal, amiket gyakorlatilag azonnal fel akart venni. szóval ilyen kis alattomos motiválás azért volt.)

na, most aztán hol kezdjem. 

egy mindenesetre biztos: szombaton megjöttünk a bő három hetes utazásról, amiről nem tudom, hogy fogok-e tudni valaha egy full nyilvános blogon írni részletesen, annyira mély volt a mélysége. mindamellett sok hasznos tanulságot hozott magával, és rengeteg cuki élményt, és persze rengeteg gyönyörű skandináv tájat. érdekes, hogy előzetesen a repüléstől tartottam a leginkább, amit tökjól abszolvált mindkét gyerek, az oslóból visszaúton szerintem hangjukat nem lehetett hallani (najó, á. lelkes karattyolását azért de). és majdnem, hogy felesleges volt bármilyen játékkal készülni, mindkettejüket el lehetett a nagyjából semmivel szórakoztatni (vagy j.-t némi evéssel lekötni) az utazások alatt, a szállásaink pedig mind kisgyerekes családok otthonai voltak, ennek megfelelően tele szuperizgalmas játékokkal. gyűjtöttem is pár ötletet a közelgő szülinapokra. 

az is biztos, hogy ez az intervallum j.-t leszámítva mindenki számára túl hosszú volt. á.-nak két hét után masszív honvágya volt (és masszívan elege az otthoniakhoz képest megsokasodott szabályokból), én pedig nagyon megéreztem az itthon megszokott segítségeim hiányát, és v. passzivitását. utóbbival sosem egyszerű együtt élnem, de egy utazáson, ahol két ennyire pici gyerek mellett valóban vállt vállnak vetve kéne összedolgozni, kölcsönösen és rugalmasan tehermentesíteni egymást, nyilvánvalóan sokkal inkább kiéleződnek a helyzetfelismerési- és kezdeményezési képességeink (hajlandóságunk?) közötti különbségek.

aminek viszont mindenképpen örülök, hogy úgy érzem, a testem kezd visszatérni a korábbi formájába. a vállam és a derekam sokkal jobban bírta a terhelést, mint remélni mertem volna, mintha ürülne tényleg a relaxin, és kerülnének vissza a helyükre az ízületeim. a maradék két plusz kilót pedig leadtam, köszönhetően egy cuki ételmérgezésnek, amit még oslóban szedtünk össze n.-val közösen. klassz lenne, ha minden héten tudnék padelre járni, és még mellette egy kis hasizom-erősítés meg kocogás, ha az időjárás engedi. 

a legjobb göteborgi élmény a futás volt zs.-tal (v. tájfutó barátjával, akihez érkeztünk látogatóba) a közeli tó körüli erdőben, és a tábortüzezés velük meg egy másik, kint élő magyar családdal (ahol ráadásul az anyukával az ötödik perc környékén ráeszméltünk, hogy egy zongoratanárnőhöz jártunk gyerekként). oslo továbbra is nagyon kedves város, a legjobban a közeli szigetek egyikére tett hajókirándulás tetszett a megszámlálhatatlan fajtájú tengeri madárral és vadvirággal. bergenre már kissé eszkalálódtak az események, de nem sokkal a hazaindulás előtt azért még sikerült egy gyönyörű kirándulást összehozni hosangerbe. meg hát abban sem vagyok biztos, hogy á.-nak vagy nekem voltak lenyűgözőbbek a bergeni akvárium szamárpingvinjei. 

a visszaút az előzményekhez képest aztán simán ment - két napra elosztva autóztunk át a nyugati partról oslóba, útba ejtve egy fjordot meg egy véletlenül talált vadaspark-féleséget. első alkalommal vezettem külföldön, ráadásul nem akármilyen utakon - szerpentineken le-föl, alagutakba épített, sci-fire emlékeztető körforgalmakon át -, erre is büszke vagyok eléggé, hatalmas régi félelmemtől búcsúztam el, szerintem végérvényesen.

és bár közben nem egyszer éreztem azt, hogy felmondok, a jó részekért őszinte hálát érzek. szuper volt n.-ékkal együtt bandázni, megtanulni az escobát j.-től (ez egy argentin kártyajáték), minden lakásban kirakni éjszakánként egy-egy 1000 darabos puzzle-t. szuper volt részese lenni május 17-én a norvég nemzeti ünnepnek, látni, hogy van ilyen, hogy örömmel és lelkesen ünnepli egy nép önmagát. imádtam, ahogy öltönyben és népviseletben lengeti mindenki a zászlót, igazi fesztiválhangulat volt, ahogy sétáltunk a villamossíneken. a harmónia, amit az ekeberg nordic pixel forestjében (ez egy installáció egy valódi erdőben, fények, zene, hangeffektek) megtapasztaltam, egészen pontosan olyan volt, mint amit egy másik életben az óceánban ringatózva vagy a fløyen hatalmas, hóval borított fái alatt sétálva éltem át. itthon pedig terem az eper, a borsó, és a paradicsomokat is talán még épp időben ültettük ki á.-nal vasárnap.