ami jó:
- a körülöttünk dúló komolyabb, lázas nyavalyákhoz képest megúsztuk egy enyhe náthával az előző hetet (és csak á. meg én voltunk érintettek, úgyhogy nem csúsznak j. első oltásai, ami a nagy parám volt, mivel á.-nal már átéltük és utáltam az állandó késlekedést),
- a hétvégén az egyik éjszaka picit többet aludtam (értsd: többször 2-2 órát egyhuzamban, ami a mostani, egyébként rettenetes, átszoptatott éjszakákhoz képest szupersok - ismét lejjebb adtam az elvárásaimból, úgy érzem),
- megalkottuk á.-nal az első valódi sk. születésnapi ajándékot v.-nak (ld. fent),
- rengeteget levélnyomdázunk, amit á. nagyon élvez ezekkel az újdonsült ujjfestékekkel, amiket amúgy a szülinapi meglepetés miatt rendeltem,
- sally rooney új regénye,
- tegnapi látogatás a budakeszi vadasparkban, ami - az esküvőt leszámítva - az első valódi családi programunk négyesben,
- kitaláltam, hogy csinálok á.-nak egy falra függeszthető napirendet polaroid fotókkal és rajzokkal, és most nagyon lelkes vagyok (mondjuk abban azért kételkedem, hogy egycsapásra megoldaná a rengeteg túsztárgyalást és dacoskodást, ami jelenleg nagyjából minden tevékenység előtt-közben van. de legalább lesz még egy közös rituálénk esténként, ami csak róla szól.),
- beszéltem végül egy szenzoros terapeutával mégis, aki maximálisan megerősítettt abban, hogy egy teljesen átlagos kétévesem van, aki épp az önállósodási törekvések ambivalenciájában és a tesóféltékenység poklában vergődik, és ezt fejezi ki időnként szokatlan módon. megerősített abban is, hogy amikkel próbálom á.-t megsegíteni a benne dúló érzelmek kifejezésében, az jó irány. most azt látom, hogy az egyik ilyen kezd is beérni (ti. két hete szajkózom neki, hogy ahelyett, hogy azt mondja, hogy megijedt valami hangtól* - a kerti szarkától ezredjére a nap folyamán, a rigó füttyétől, a házunk előtt elhúzó robogótól, a távoli fűnyíró-zúgástól stb. -, ahelyett mondhatja azt is, hogy szeretne egy ölelést, egy összebújást, mivel valószínűleg arra van szüksége, egy kis töltekezésre, kisbabáskodásra. mellékhatásként mondjuk most megint jobban fájnak a vállaim, cserébe viszont felére csökkent a "megijedések" száma, és sokszorosára nőtt a "kérsz valami bújást".),
- j. mindennél cukibb mosolygásai.
*: félreértés ne essék: megijedhet természetesen, és ugyanattól a dologtól is megijedhet sokszor, viszont az ilyen alkalmakkor általában nem láttam rajta semmilyen jelét a valódi félelemnek, viszont minden esetben fizikai kontaktust igényelt - ezért feltételezem, hogy ilyenkor nem ijedtséget tapasztal, hanem valami más, összetettebb érzelmi állapotot.
Ú, nálunk nagyon hasonlót csinált Lujza: ha valami felkavarta (rászóltunk, nem az történt, amit szeretett volna stb.), akkor mindig mondta, hogy "bevertem a lábam/kezem/fejem" és így tovább. Dettó csak ölelgetésre vágyott, s én is próbáltam elmagyarázni neki, hogy most feldúlt és szeretne egy ölelést. Benne ez egész hamar átfordult és úgy tűnik, megértette, de nem akarom elkiabálni.
VálaszTörlésDejóó, mármint bocs, nem az jó, hogy ezt csinálta, hanem, hogy megerősítettél abban, amit gondoltam (és hogy ezek szerint ez egy univerzálisabb dolog, nem is a tesóféltékenységgel függ össze feltétlenül). Köszi nagyon, hogy leírtad! Nálunk is csinálja ezt is á., hogy mondja, hogy beverte valamijét ( vagy csak hogy elesett, és előtte látványosan lefekszik a padlóra), és kér ölelést, puszit. Amúgy amióta beszéltem erről szakemberrel + írtam róla, nagyjából benne is átfordult az ijedezős rész legalábbis.
TörlésVicces, hogy ez nem tudatosan, de nálunk is kialakult: amikor bármi nyűglődése, fáradtság, hiszti, megijedés, ilyesmi van, én fel szoktam ajánlani, hogy gyere, megdajkállak (mert az én Anyukám is ugyanezt mondta és csinálta velem, sok mindenre gyógyír volt), vagyis az ölembe ül és megszeretgetem. És egy ideje, ha bármi van, már nem is feltétlenül kezd nyűgösködni, vagy magyarázni, hogy mi a gond, hanem csak jön, hogy Anya, kicsit dajkáljál meg. :)
VálaszTörlésAz alváshiány miatt borzasztóan együttérzek, szörnyű lehet, ölellek, és TUTI, hogy hamarosan egyre többet tudsz majd aludni és pihenni, drukkolok és gondolok rád!
Ez de kedves, a megdajkállak. :)) (És picit irigykedem, hogy van erre ilyen élő mintád, én teljesen magamtól, intuitíve találok ki minden ilyen érzelmekkel kapcsolatos dolgot, rituálét a gyerekekkel, annyira nem volt nálunk "divat" semmi hasonló.)
TörlésKöszi az együttérzést is, igyekszem én is arra fókuszálni, hogy legrosszabb esetben a hozzátáplálás elejéig lesz ennyire nehéz, és legfeljebb kérünk több nagyi-segítséget, mielőtt teljesen lemerülnék. És hát szerencsére már van arról élményem, hogy a kisbabák tényleg egyik napról a másikra meg tudnak nagyon változni. Szóval még akár jó alvó is lehet j.-ból, ha túlleszünk a 4. trimeszteren. :)