jaj, de szeretlek, karácsony. 

annak dacára, hogy v.-on kívül mindenkiből dől a takony, és hiába vagyunk totál mértékletesek, nyilván túl sok inger éri a fiúkat - ennek megfelelő viselkedéses következményekkel.

szóval a szokásos hétköznapi bosszúságok mellett van milliónyi cukiság, kezdve azzal, hogy á. idén várta először tudatosan a szentestét. már reggel úgy kelt, hogy ő most nagyon izgatott, ami extra lendületet adott a készülődéshez. teleraktam gyertyákkal a lakást (mindig bevásárolok a karácsony utáni leértékelésekkor, és a következő évben tiszta boldog vagyok, amikor megtalálom a szinte ki sem csomagolt holmikat), a fánk idén is duci és meseszép lett, aztán már csak azt vártuk, hogy megérkezzen mindenki (n.-ék egész napra elvitték á.-t, és főztek meg kalandoztak, hogy meglegyen a varázslat). azt leszámítva, hogy nulla darab értelmes (vagy bármilyen) családi fotót sikerült készíteni, szuper volt az egész este, és szuperek a napok azóta is. á. megkapta élete első legóját, én pedig két kirakóst, úgyhogy eltűnök egy-egy órára játszani - az egyiket tegnap befejeztem, a másik egy fokkal keményebb dió, de talán elég lesz rá a téli szünet.

tegnap délután megcsináltuk a régóta vágyott híd-túrát is: a megyeri hídtól kezdve átautóztunk az összes budapesti hídon - brúnó után szabadon -, gyönyörűek voltak a város fényei, és nem várt mellékhatásként rájöttünk v.-ral, hogy egész jól ismerjük a várost (mármint hogy melyik hídra hogyan kell felhajtani a rakpartról, ami, emlékszem, gyerekként tiszta magic volt, hogy apukám képes rá). este b.-ékkal vacsizom, akik itthon vannak az ünnepekre bécsből, majd jól beorrsprayzem magam (úristen, ezt vajon hogyan lehetne értelmesen leírni?), hogy érezzem is a marokkói ízeket.