és egyébként szerintem az van, hogy az egész csalódottságom és mérgem arról is szól, hogy az elmúlt tizensok évben aktívan és tudatos energiát beletéve hiszek abban, hogy megéri kedvesnek és figyelmesnek lenni. mindenkivel, bárkivel. tehát mondjuk válaszolok a legfurább emailekre is, amiket pszichiáter mivoltom miatt kapok, és nem kérdés, hogy bárkinek, ha kérdéssel vagy kéréssel fordul hozzám, annak visszaírok - mégha nem is tudom megoldani a gondját. és ugyan az agyammal tudom, hogy csakis a bigger picture-t érdemes nézni, és ott valójában mindig pozitív a mérleg, nem mindig sikerül megemésztenem, ha a jelenben viszont az ellenkezőjét érzem. most legalábbis nem boldogultam azzal, hogy nemhogy nem érte meg, de még utána én kaptam felháborodott cinizmust a másik részéről, aminek fényében az az előtte odaírt sajnálom nagyjából mehet is a kukába. (félreértés ne essék, nem ezektől a random rámíró emberektől várok konkrét viszonzást vagy hálát - ettől a nőtől sem vártam semmi különöset "cserébe".)

szóval van még hova fejlődnöm, és tökjó lenne, ha tudnám magam az ilyen alkalmakkor emlékeztetni arra, hogy mondjuk akár ugyanazon a héten meg milyen - kéretlen - kedves gesztusokat tapasztaltam, nem pedig hitevesztetten mászkálni napokon át. evidens, hogy nem ezek váratlan és kellemetlen utóízű kommunikációs helyzetek az élet nagy drámái, és inkább találkozzak ezer ilyen udvariatlan megnyilvánulással, semmint valamelyik szerettemnek baja legyen. mint ahogy az is evidens, hogy legközelebb is válaszolni fogok a hasonló üzenetekre. call me balek, de még ugyanennek a nőnek is.

mindennek az átgondolásában pedig nagyon-nagyon sokat segített a nyaralóban töltött hétvége és a szombati túra. nyilván a majdnem-kétéves mellett lehetetlen nem annyira könnyű magamba mélyedni, de két futó zápor között valahogy most sikerült tisztázni (és elfogadni) az érzéseimet. örülök, hogy legalább a harmincas éveimben megismertem az erdő nyújtotta meditatív élményt, ha már a családunkból nem hoztam ezt a fajta kultúrát. nagyon remélem, hogy sikerül majd nekünk is továbbadni á.-nak meg j.-nak. 

ahogy azt is, hogy mennyire király már a saját zöldségeinket-gyümölcseinket enni. a napokban például minden este mentünk ellenőrizni á.-nal, hogy rendben nőnek-e a frissen kibújt cukkini-palánták (és eskü, nem én kényszerítem őt erre, hanem magától indul nagy komolyan: "megnézzük a cukkinikat meg a répákat!"-felkiáltással.)