annyira hálás vagyok magamnak, hogy két évvel ezelőtt full lazán álltam az egészhez, és a terhességem felétől már nem dolgoztam (nyilván ehhez kellett egy anyagi háttér is, ami miatt iszonyú szerencsés vagyok, hogy megvolt, hála az épp időben megemelt orvosi béreknek). így volt időm megélni mindazt, amire most futó fél óráim jutnak legfeljebb. nem aggódom azon, hogy j. ezáltal kevesebbet kap így intrauterin, mert á.-nal sem beszéltem többet fennhangon (nekem valamiért ez nagyon mesterkélt, nem jön szívből, és hülyén érzem magam közben, ezért inkább elengedtem, mint elvárást), egyszerűen csak nekem hiányzik az a befelé fordulós-elmélyülős időszak. remélem, a jövő heti babymoon alatt tudok magamnak lopni egy kis időt (anélkül, hogy lelkifurdalást éreznék á. felé, hogy már most veszít belőlem, pedig még meg sem érkezett az öccse). 

hétvégén legalább viszont nestingeltünk picit, feltettünk egy csomó képet a lakás különböző pontjain, meg v. összerakta az új komódot, ami végül a gyerekszoba helyett az előszoba-folyosón lesz a seíze-sebűze, házzal együtt örökölt cipősszekrény helyén. annyira feldobja ez az egy-két print a tereket, nem is értem, miért vártam vele eddig (illetve de, viszont ahhoz, hogy a halogatáson túllépjek, kellett a múltkori könyvklubos beszélgetés, ahol erre hangosan reflektáltam - ne kérdezzétek, hogy jutottunk el ide, de talán a bereal kapcsán örömködtünk, hogy belelátunk picit egymás életterébe). ráadásul vasárnap pedig eljutottam a szimplába rendezett kis kézműves vásárra, ahol szereztem két csodabohém kaspót a lenzistudio-lányoktól. ezeréves vágyam volt szintén, és nem mertem megvárni azt, hogy július elején megnyisson a szentendrei boltjuk, ki tudja, mire lesz akkor még kapacitásom. szóval most még jobban szeretem a házunkat. á. az egyik kaspót brokkolinak hívja, hiába piros-lila, valamiért a formája meg a belőle kilógó növény kicsi zöld levelei szerintem a zöldségre emlékeztetik. egyébként is belépett a fantáziajátékok korszakába, bármilyen tárgyból (vagy ételből) lehet bármi - általában mondjuk markoló vagy vonat vagy villamos, de ma például v. kulacsait rendezte egymás mellé az asztalon, majd kijelentette, hogy az ott a belváros. 

jaaa, és a legnagyobb hírt majdnem el is felejtettem: érik az eprünk! tegnap négy szemet szüreteltünk le, és osztoztunk rajtuk igazságosan á.-nal (én kaptam egy kisebbet). ha bárki három éve azt mondta volna, hogy lelkes kertész leszek még nyugdíjaskorom előtt, valószínűleg jóindulatúan mulattam volna rajta, aztán tessék. 

(különben egyáltalán nem is ezekről akartam írni, hanem a blogvilágban zajló jelenségekről, és az azzal kapcsolatos megéléseimről. de azt hiszem, még kell egyet aludnom, hogy az a bejegyzés megosztható hangnemű legyen. úgyhogy mára maradt az eper meg az interior design, bocsi.)