amilyen nehezen viselhetőek voltak az idei kánikulák, lehetséges, hogy kibújok a bőrömből így 37 év után, és nekem is az ősz (eleje) lesz a kedvenc évszakom. valahogy mindent élhetőbbnek érzek most, a délelőtti rutint, a játszóterezést, az éjszakai alvást (haha). szeretem, hogy mindannyian szeretjük az erdőt, és á. magától, spontán kér kirándulós programot. megáll velem megnézni a környék színesedő fáit, és lelkesen gyűjti a lehullott terméseket. tetszik ez a része az életünknek nagyon.

az elmúlt héten valahogy jobban vettem az akadályokat, több türelemmel, megadással. sokszor szerintem dacoskodom én is, ami rátesz egy lapáttal egyes helyzetekre. nagyon tudok haragudni, amiért annak a szendvicsgenerációnak vagyok a tagja, akinek az érzéseire még eszükbe se jutott ráhangolódni a szülőknek, viszont aki már semmilyen körülmények között nem tud eltekinteni a saját gyerekével való empatizálástól (legalábbis tartósan biztosan nem). azt hiszem, ez a harag a fő bajom, ezt kapja meg á., és hát, nem akarom, hogy megkapja. úgyhogy tegnap regisztráltam az egyik, általam követett insta-oldal 21 napos kihívására, ami a kiabálás megszüntetésére-redukálására irányul. mert tényleg az van, hogy ide nem elég az önismeret és önreflexió, és ezt inkább most szeretném nyíltan belátni, semmint mondjuk j. két éves korában. plusz ez talán arra is megtanít, hogy hasznosabban töltsem el a szoptatással töltött hajnali holtidőt. na nem mintha a vinted feltúrása a legmenőbb téli overálért nem lenne hasznos.

persze egyébként á. éjjelre belázasodott, és a fél hajnalt mellette töltöttem, amíg nem hatott végre a gyógyszer, aztán mentem szoptatni a kicsit. nem is értem, honnan vagyok ma ilyen optimista hangulatban. illetve, dehogynem, értem: v. ma itthon maradt munka helyett, és éreztem, hogy nem vagyok egyedül a nehézségekkel, most pedig átjött a tesóm, hogy amíg v. megünnepli a barátaival a szülinapját, addig legyen segítségem az esti rutinban. és ezek azok a gesztusok, amikből igazán töltekezni tudok.

ami jó:

- a körülöttünk dúló komolyabb, lázas nyavalyákhoz képest megúsztuk egy enyhe náthával az előző hetet (és csak á. meg én voltunk érintettek, úgyhogy nem csúsznak j. első oltásai, ami a nagy parám volt, mivel á.-nal már átéltük és utáltam az állandó késlekedést),

- a hétvégén az egyik éjszaka picit többet aludtam (értsd: többször 2-2 órát egyhuzamban, ami a mostani, egyébként rettenetes, átszoptatott éjszakákhoz képest szupersok - ismét lejjebb adtam az elvárásaimból, úgy érzem),

- megalkottuk á.-nal az első valódi sk. születésnapi ajándékot v.-nak (ld. fent),

- rengeteget levélnyomdázunk, amit á. nagyon élvez ezekkel az újdonsült ujjfestékekkel, amiket amúgy a szülinapi meglepetés miatt rendeltem,

- sally rooney új regénye,

- tegnapi látogatás a budakeszi vadasparkban, ami - az esküvőt leszámítva - az első valódi családi programunk négyesben,

- kitaláltam, hogy csinálok á.-nak egy falra függeszthető napirendet polaroid fotókkal és rajzokkal, és most nagyon lelkes vagyok (mondjuk abban azért kételkedem, hogy egycsapásra megoldaná a rengeteg túsztárgyalást és dacoskodást, ami jelenleg nagyjából minden tevékenység előtt-közben van. de legalább lesz még egy közös rituálénk esténként, ami csak róla szól.),

- beszéltem végül egy szenzoros terapeutával mégis, aki maximálisan megerősítettt abban, hogy egy teljesen átlagos kétévesem van, aki épp az önállósodási törekvések ambivalenciájában és a tesóféltékenység poklában vergődik, és ezt fejezi ki időnként szokatlan módon. megerősített abban is, hogy amikkel próbálom á.-t megsegíteni a benne dúló érzelmek kifejezésében, az jó irány. most azt látom, hogy az egyik ilyen kezd is beérni (ti. két hete szajkózom neki, hogy ahelyett, hogy azt mondja, hogy megijedt valami hangtól* -  a kerti szarkától ezredjére a nap folyamán, a rigó füttyétől, a házunk előtt elhúzó robogótól, a távoli fűnyíró-zúgástól stb. -, ahelyett mondhatja azt is, hogy szeretne egy ölelést, egy összebújást, mivel valószínűleg arra van szüksége, egy kis töltekezésre, kisbabáskodásra. mellékhatásként mondjuk most megint jobban fájnak a vállaim, cserébe viszont felére csökkent a "megijedések" száma, és sokszorosára nőtt a "kérsz valami bújást".),

- j. mindennél cukibb mosolygásai.

*: félreértés ne essék: megijedhet természetesen, és ugyanattól a dologtól is megijedhet sokszor, viszont az ilyen alkalmakkor általában nem láttam rajta semmilyen jelét a valódi félelemnek, viszont minden esetben fizikai kontaktust igényelt - ezért feltételezem, hogy ilyenkor nem ijedtséget tapasztal, hanem valami más, összetettebb érzelmi állapotot.