jaj, de szeretlek, karácsony. 

annak dacára, hogy v.-on kívül mindenkiből dől a takony, és hiába vagyunk totál mértékletesek, nyilván túl sok inger éri a fiúkat - ennek megfelelő viselkedéses következményekkel.

szóval a szokásos hétköznapi bosszúságok mellett van milliónyi cukiság, kezdve azzal, hogy á. idén várta először tudatosan a szentestét. már reggel úgy kelt, hogy ő most nagyon izgatott, ami extra lendületet adott a készülődéshez. teleraktam gyertyákkal a lakást (mindig bevásárolok a karácsony utáni leértékelésekkor, és a következő évben tiszta boldog vagyok, amikor megtalálom a szinte ki sem csomagolt holmikat), a fánk idén is duci és meseszép lett, aztán már csak azt vártuk, hogy megérkezzen mindenki (n.-ék egész napra elvitték á.-t, és főztek meg kalandoztak, hogy meglegyen a varázslat). azt leszámítva, hogy nulla darab értelmes (vagy bármilyen) családi fotót sikerült készíteni, szuper volt az egész este, és szuperek a napok azóta is. á. megkapta élete első legóját, én pedig két kirakóst, úgyhogy eltűnök egy-egy órára játszani - az egyiket tegnap befejeztem, a másik egy fokkal keményebb dió, de talán elég lesz rá a téli szünet.

tegnap délután megcsináltuk a régóta vágyott híd-túrát is: a megyeri hídtól kezdve átautóztunk az összes budapesti hídon - brúnó után szabadon -, gyönyörűek voltak a város fényei, és nem várt mellékhatásként rájöttünk v.-ral, hogy egész jól ismerjük a várost (mármint hogy melyik hídra hogyan kell felhajtani a rakpartról, ami, emlékszem, gyerekként tiszta magic volt, hogy apukám képes rá). este b.-ékkal vacsizom, akik itthon vannak az ünnepekre bécsből, majd jól beorrsprayzem magam (úristen, ezt vajon hogyan lehetne értelmesen leírni?), hogy érezzem is a marokkói ízeket.

újra itthon, ami azt jelenti, hogy most már tényleg mindjárt karácsony! van egy olyan érzésem, hogy sajnálni fogom, ha elmúlik az ünnep, az idei rákészülés pár nap kivételével olyan hangulatos volt.

a repülőút hazafelé kifejezetten zökkenőmentes volt - ehhez n. és b. jelenléte, valamint egy zacskónyi húsgolyó járult hozzá -, á. pedig már reggel örült, hogy büdi napot tarthat ma. 

holnap elvileg ablakokat dekorálunk, kéne fát szerezni, és szívesen csomagolnék ajándékokat is. az emberek kezdik megkapni a képeslapjainkat, és hát, elmondhatatlanul jó érzés, hogy örülnek nekik. tényleg nem bánnám, ha még legalább két hétig tarthatna ez a várakozás.

basel csodálatos, mondjuk ezeket a képeket colmarban lőttem ma, ahol tényleg filmbe illő módon tolják túl a karácsonyt (nem kívánom további képekkel borzolni a kedélyeket, de több száz fenyőfán több ezer mackót láttunk ma, ültünk full karácsonyi tematikájú “hullámvasút kukacon” és dodzsemen, szóval tényleg nem aprózzák el). de visszatérve baselre, nem csak a villamosimádó kisfiúk, hanem designos cukiságokat imádó felnőtt nők mennyországa is. még szerencse, hogy maximum egy hátizsáknyival több cuccal mehetünk hazafelé (á.-nak is jár egy hátizsák, amit idefelé nem használtunk fel). 

persze, közben jönnek-mennek a melt downok, ugyanakkor nem győzöm magam emlékeztetni, milyen elképesztően kiváltságosak vagyunk. hogy csak úgy elugrunk két országgal arrébb két gyerekkel, és kvázi duplán karácsonyozunk. szembejött a napokban egy-két benyomás az internet világából, ami miatt úgy érzem, baromi könnyű erről elfeledkezni, és pálcát törni egymás felett. szóval én most épp nagyon tudom, hogy nagyon-nagyon jó dolgunk van, és hogy hiába adakoztam az elmúlt hónapokban legalább négyféle helyen és módon, még mindig bőven tudnék mit adni anélkül, hogy attól nekem nehezebb lenne.

ennél kicsit felszínesebb téma: irtó boldog vagyok, hogy a hjem til julből csomó szót és kifejezést értettem idén, pedig csak játszani járok a duolingóra.

fú, kemény nap volt ez a bankszámlámnak. mondtam is v.-nak este, hogy lassan ideje lenne abbahagynom, hogy úgy teszek, mint akinek van pénze. 

csak hát a fabrikban is olyan csodás könyveket tettek ki a polcra - á.-nak is azonnal megtetszett az ø kiadótól a ha szembejön egy medve -, és aztán a makers marketen is annyira, de annyira sok gyönyörű holmi volt, hogy még így is visszafogtam magam. szereztem pár karácsonyi képeslapot, szóval az a terv, hogy ha kidől a gyermek, akkor még megírom az szmk-s jókívánságokat az óvónőknek, aztán kidőlök én is. 

a postázandó képeslapok többsége feladva, néha úgy érzem, egészen jól állok, aztán ránézek a naptárra, és realizálom, hogy tíz nap van karácsonyig. holnapra méteres to do listet kéne írnom, mert a bébiszitter kedd helyett kivételesen így tud jönni, úgyhogy ezek lesznek az utolsó szabad óráim. valószínűleg a bőröndbe is be kéne pakolni - szerdán viszonylag korán indulunk, tizenegyre már baselben leszünk!

élvezem az ünnepi pörgést, valahonnan idén energiám is van hozzá (valószínűleg számit, hogy nem vagyok terhes, és nem szoptatok napi tízszer. meg talán az sem mindegy, hogy mivel a gyerekeken kívül senkivel nem ajándékozunk kvázi kötelezően, és a menüsorból sem csinálunk túl nagy ügyet, így lehet lazán venni az egészet). meg is mutatom a képeslapjainkat, egész cukik lettek:

akkorát buliztunk tegnap a kórházi kollégákkal karácsonyi vacsora címszó alatt, hogy tisztára csordultig a szívem. jól esett újra a csapat részének lenni, táncolni, és látni, hogy bár komoly parák vannak intézeti szinten, az osztály gerince az osztályvezető-váltás ellenére is intakt. szeretem p.-t (főorvos) és a.-t (főnővér), szerintem sokkal jobb páros együtt, mint ahogy azt sejtették előtte. bónuszként b.-ék (szocioterapeuta) készülnek a karácsonyi műsorra a betegekkel, úgyhogy bekapcsolódtam az énekpróbába, és hát, úristen. utoljára ugyanígy vele énekeltem többszólamban, szintén karácsonykor, miközben á. már magabiztosan növögetett a pocakomban, és nekem az olyan core memory, hogy a zsigereimben érzem a mai napig azt a bizsergést, akárhányszor a hallelujah vagy a feliz navidad felhangzik. rég voltam ennyire felszabadult, mint tegnap, pedig valójában anyaként is csomószor vagyok igazán jelen a játékokban és kalandokban. mégis, azért kicsit más felnőttek között és felnőttnek lenni.

előző nap pedig az arbonica decor megálmodója, a szárazvirág csokraim megalkotója hívott el egy offline eseményre. tíz-tizenkét nagyon különböző lánnyal-nővel kezdtünk el ismerkedni, izgalmas volt, meghitt, különleges. többször jutott eszembe közben a cikk, amit m. küldött át nemrég a női barátságok erejéről, és arról, hogy a mai online, elidegenedett világban talán ez tud lenni a jövő.

na, de további áradozások helyett megyek, es elkezdem a hjem til jul új évadát, mert á. már vagy negyed órája hortyog, csak itt ragadtam írni.

ja, és ha valakit érdekel: holnap a fabrikban mikrokiadói könyvvásár van a kávézó szülinapi eseménysorozata részeként! á.-t belelkesítettem, hogy lesz croissant, úgyhogy elvileg mi is benézünk. 

hihetetlen felszabadító volt kirakni ezt a lelki puzzle-t, egyszerűen tényleg elmúlt szinte az összes negatív érzésem “csak”  azáltal, hogy visszataláltam a gyerekkori forrásukhoz. úgyhogy ma újra flowban folytattam a gyerekekkel megkezdett - mondjuk úgy, hogy elődolgozták a papírokat - képeslap-projektet. messze még a vége, de már körvonalazódik, hogy hogyan lesz a mindenféle kisfiú-pacákból karácsonyi kép.

j. alvásideje alatt még a porcelángyurmát is kipróbáltam: működik a recept, már csak az a kérdés, hogy valóban benne ragadnak-e majd tartósan a mindenféle tujalevelek és gyöngyök, ahogy én azt elképzelem. két nap múlva kiderül, mutatok majd képet, ha lesz miről.

így legyen lottó ötösöm, mert valóban nem csak a három és fél évesek kisördöge, hanem az újabb takonyvírus is bújkált á.-ban. a péntek még csak-csak lezajlott, megette élete első mikulás csokiját, volt mikulásbuszozni az apjával, amíg itthon is tüsténkedett az ősz szakállú fószer, de a hétvége már eléggé vállalhatatlan hangulatban telt. egy ponton talán inkább az én részemről, to be honest, meglehetősen kiakaszt ugyanis az a követelőző hangnem, amit a nyűgösködő, és egyébként mindenki mással halálosan udvarias gyerekem tol ilyenkor. volt pár pont, hogy szívem szerint az összes adventi borítékot széttéptem volna, pukkadjon meg mindenki, aztán mára kicsit összeszedtem magam.

ebben segített persze, hogy mivel az orrfolyáson kívül tünete nincs á.-nak, ment ma oviba, úgyhogy csaptunk egy lassú délelőttöt j.-val. ujjfestékeztünk, meggyújtottuk a második gyertyát - igen, tegnap erre sem voltam hajlandó -, az alvásidejében pedig kicsit kieresztettem a szomorúságomat. az elmúlt években rá kellett ébrednem, hogy tombol bennem egy irgalmatlan düh, amivel soha korábban nem szembesültem, arra viszont csak nem olyan régen jöttem rá, hogy a düh alatt majdnem mindig rejtőzik egy mély szomorúság. ha nem is kellemes, de mindenképpen jó volt megérteni, mi fájt ebben a mostani hétvégében. 

ezek az átkozott millenial gyerekkori hiányok, azok.