mutatta á. ezt a zenét, és azóta megy körbe-körbe a fejemben. hogyha szólsz, úgy szólj, hogy értselek. a pluszba bejött szombati ügyelet olyan szinten leszívta a maradék energiáimat, hogy mára kivettem egy szabadnapot, és elképesztő mennyiségű pénzt szórtam el mindenféle luxyságokra. az van, hogy nagyon szeretek pénzt költeni, bemenni a designerboltba, bemenni a könyvesboltba, venni egy ezredik extravagáns bögrét, környezettudatos gyertyákat, karácsonyt az ikeából. 

gondolkodtam persze azon is, jó pszichiáterként, hogy miért ennyire euforikus ez nekem. biztos, hogy benne van a gyerek- és kamaszkori depriváció, hogy amikor már bőven jómódúak lettünk, akkor is mindig volt bennem egy félelem, hogy ne okozzak gondot a vágyaimmal a szüleimnek. van abban valami egyértelmű hatalom, hogy én ezt megtehetem. megengedhetem magamnak, és meg is engedem. másfelől, ebben a maiban egyértelműen ott van az is, hogy szívem szerint bedobnám néha a gyeplőt, de úgy tényleg be. egyszerűen kikapcsolni a telefont, nem felkelni reggel, és felváltva táncolni és festeni egész nap. annyira sok a korlát, ami körbevesz, és most annyira szükségem lenne egy kis féktelenségre.