jó dolgaink:

- egyszerűen imádom, hogy nem kell overálba dugni a gyerekeket, pedig mindketten totál együttműködőek alapvetően, mégis sok-sok perccel rövidebb így az elindulás,

- szombaton elvetettünk egy csomó borsót, három különböző fajtát is, á. főleg a szórásban segített nagy lelkesen,

- megjött a zara home-os kültéri asztalka, és a teraszra rendelt szőnyeg, szóval már csak valami klassz ülőgarnitúrát kell találni (najó, meg étkezésre alkalmas bútorokat, de azt kisebb falatnak érzem),

- voltunk n.-val és j.-rel, aki itt van argentinából most két hétre padelt játszani, és szuperjó volt,

- ami egyben azt is jelenti, hogy megvolt az első olyan alkalom, hogy anyukám a két gyerekre vigyázott, és mindenki gördülékenyen vette az akadályokat,

- szombaton ráadásul á. ott aludt n.-éknál, épp egész jó csíben van j.-rel is, ami eddig nem volt jellemző (igaz, j.-t is jóval nyitottabbnak érzem most, márpedig á. egy szuperérzékeny kisfiú, aki egészen biztosan a másik fél lelkiállapota alapján is dönt arról, hogy kit milyen közel enged magához),

- vasárnap megnéztük az alcsútdobozi arborétumot a gyönyörű hóvirágmezőkkel. á.-nak annyira tetszett, hogy haza sem akart jönni,

- ha minden igaz, a héten két kind of esti kimenőm is lesz.

kedvet kaptam én is megörökíteni j.-t picit jobban itt, a naplóírási terveim egyelőre úgyis zátonyra futottak. hiába élhető már hónapok óta az esti rutinunk, mindig inkább olvasok vagy sorozatozok, miután á.-t ágyba dugtam. 

szerencsésnek érzem magam, amiért mi is abba a táborba tartozunk, ahol a nehezebb első babát egy majdnem reklámba illően könnyen kezelhető második követte. persze, biztosan szerepet játszanak az évek meg a rutin, de higgyétek el, nem lettem sokkal türelmesebb vagy kevésbé ingerlékeny, legfeljebb csak más dolgokon robbanok most, mint két éve. és természetesen j. sem alussza át az éjszakát hat hetes kora óta, mint állítólag néhány csodababa*, de sokkal többet hagy minket pihenni, és továbbra sem győzök elég hálás lenni azért, hogy napközben simán és hosszan elalszik a babakocsiban (ma például a tornájáról hazafelé a buszon dőlt ki, ami á.-nál többszörös mission impossible lett volna). 

pár hetes kora óta egyértelmű, hogy a legjobban az emberek, az emberi arcok érdeklik. najó, meg bármilyen fa - a déli hosszú alvása után, ha kipihenten ébred, akár húsz percig is elnézegeti a fűzfánk ágait a babakocsiból. hatalmas szemei vannak, hihetetlenül hosszú szempillákkal, és nem volt még olyan, akit ne vett volna meg kilóra azzal, ahogy rávigyorgott (ilyenkor ráadásul huncut gödröcskéi is lesznek, ami nekem mindig a gyengém volt). ahogy egyre ügyesebben bánik a testével, egyre hosszabb időre tudják lekötni a tárgyak - nyilván a legizgalmasabbak soha nem a gyerekjátékok, hanem az órám, a telefonom tokja vagy az üres tejesdoboz. meg persze a bátyja játékai. újabban ütögetni és kopácsolni szokott hosszadalmasan, és elképesztően büszke magára, amikor rájön, hogy ő kelti ezeket a hangokat. ha izgalomba jön, nagyon vicces kisállat-hangokat ad ki, különben viszont sokszor szinte teljesen csendben szemlélődik. 

a gurgulázó nevetése az egyik legcsodálatosabb dolog a világon - újabban a leghangosabban akkor hallatja, amikor á. esténként "kukucsol" (azaz őrülten rohangászik az előszoba és a nappali között, időnként megállva j. arcától két milliméterre, hogy "kukucs, j.!") vagy az egyik testkontaktos mondókát játssza vele.  

születésétől kezdve imád fürdeni, ami óriási különbség á.-hoz képest, aki csak azután barátkozott meg a vízzel, hogy tudott ülni a kádban. j. ehhez képest már akkor boldogan kalimpál, ha v. megnyitja a kád csapját. az elmúlt szűk hónapban a második kedvenc napirendi pontja pedig az evés lett, fogalmazzunk úgy, hogy gyorsan ráérzett az ízekre, miközben továbbra is lelkesen szopizik. utóbbi kapcsán szuper élmény számomra, hogy funkcionálisan használja a testemet, tíz perc alatt lezavarja a kajálást, aztán már csak ábrándosan tekintget rám. nagyon cuki, ahogy az ölemben fekve keresi a szemkontaktust - és azonnal szétterül a szokásos mosoly az arcán, amint találkozik a pillantásunk. 

hálás vagyok, hogy tényleg semmin, de semmin nem kell aggódni: korának megfelelően alszik, gyarapszik, fejlődik a mozgása (mégha eléggé sajátságos is az a kúszás-forma, amit művel, mint egy kis hernyó, dugja fel a popsiját), értelmes, hihetetlenül érdeklődő és barátságos. hálás vagyok, hogy ennyire könnyű őt szeretni. 

sokat szoktam gondolkodni azon a teljesen meddő kérdésen, hogy mennyivel kap kevesebbet egy másodszülött. és valóban, a mérleg egyik nyelvén ott van, hogy nagyon sokszor á.-t részesítem előnyben, az ő szükségleteit elégítem ki hamarabb, az ő érzésvilágát priorizálom, vele töltök mindenképpen mindennap minőségi időt kettesben (és ezt gyakorlatilag j. 2 napos kora óta tartjuk, amióta hazajöttünk a kórházból). és hát értelemszerűen jóóóval kevesebb osztatlan figyelmet kap j., mint anno a bátyja (nem beszélve a nagyszülői hype-ról, ami a család első unokájának járt). ugyanakkor j. azonnal egy már létező anyát kapott (úgy értem, á. mellett lettem anya, és biztosan van, akinek rögtön megy, de nekem hónapokig tartott, mire megérkeztem teljes szívvel az új szerepembe), aki sokkal jobban ott tud vele lenni a jelenben, kevesebbet bizonytalankodik, lazább. azt pedig látni, ahogy a bátyjára néz - gyakorlatilag azóta, hogy tudja fókuszálni a tekintetét -, egyszerre szívszorító és szívmelengető. nem kérdés, hogy j.-nak mindig lesz egy legkedvencebb embere a földön, és nagyon szurkolok, hogy idővel legalább olyan jó barátokká és szövetségesekké váljanak, mint amilyenek mi vagyunk n.-val. (majd a pár évtized jól megérdemelt tesóharca után.)

*: én mondjuk egy ilyen babát sem ismerek, csak a valakinek a valakijének a gyerekéről hallottam már efféle sztorikat.

ez a szociális élet-téma tényleg nem könnyű. valahogy azt látom magam körül mostanság, hogy nem csak a gyerekesek betegek gyakran, hanem tényleg a többség immunrendszere mintha rottyon lenne (vagy a vírusok durvábbak?). szóval a tervezett ezerből végül eddig három megvalósult találkozásnál tartok. azok viszont szuperek voltak, szóval nem panaszkodom. csütörtökön például egy magánrendelős exkolléganőm jött át a négy hónapos kisfiával, annyira édesek voltak j.-val, ahogy ismerkedtek babamódra, mindketten olvadtunk - a saját meg a másik gyereke miatt is. így, hogy á. közben a bébiszitterrel volt, egész érdemleges beszélgetést folytattunk, tök érdekes látni, hogy nagyon különböző pároknál is mennyire hasonló dinamikákat, nehézségeket hoz ki ez az első időszak. mondta b., hogy erről lenne jó írni egy könyvet, gyermekágy/első év-párkapcsolat, lelki- és kapcsolati dinamikák alakulása, és hát valóban. hasznosabb lett volna valami ilyen tematikájú kurzus vagy könyv, mint mondjuk a robin lim nagyon trendi gyermekágy című műve. ami kedves és szép és kulturálisan izgalmas betekintés, csak hát nagyjából semmi köze mondjuk az én magyar mindennapjaimhoz. amúgy jól megírt regénnyel már többel találkoztam a témában, most is épp a gyerek címűt olvasom, vagy ott van szilvia molnár üvegháza akár, igaz, utóbbiban szerintem nem egy átlagos posztpartum időszakot látunk, hanem egy valódi posztpartum depressziót.

különben töksok mindenről szerettem volna írni, például hogy béreltem a hétvégére futós babakocsit, és tegnap felavattuk j.-val. három kilométer volt csak, nem túl egetrengető tempóban, de nagyon boldog vagyok, hogy elkezdtem. és ami még boldoggá (és megkönnyebbültté) tesz, hogy végre elkezdtem szervezni a májusi norvég utat. mondjuk így a blogolás helyett szállásokat nézegettem órákon át (oslóban még nem tettük le a voksunkat egyik mellett sem, de bergenben elsőre megtaláltam a tökéleteset, remélem, visszaigazolja majd a házigazda az airbnb-n, van még pár órám izgulni ezen). kinéztük a vonatjegyeket is (göteborg-oslo, oslo-bergen), szóval ha ezekkel megvagyunk, akkor már csak kocsibérlés és a babakocsi-kérdés van hátra. ja, meg a bergen-oslo visszaútra foglalni szállásokat. meg vagy ezer kisebb dolognak utánanézni, csak azok már kevésbé feszítenek. 

közben a terasz-projektnek is nekiálltam, legalábbis elkezdtem a kutatómunkát, és végül megrendeltem most azt a zara home asztalt, ami már hónapok óta a kedvenceim listáján van. úgy költöm a pénzt, mintha ezért kapnám a fizetésem.