újra itthon, ami azt jelenti, hogy most már tényleg mindjárt karácsony! van egy olyan érzésem, hogy sajnálni fogom, ha elmúlik az ünnep, az idei rákészülés pár nap kivételével olyan hangulatos volt.

a repülőút hazafelé kifejezetten zökkenőmentes volt - ehhez n. és b. jelenléte, valamint egy zacskónyi húsgolyó járult hozzá -, á. pedig már reggel örült, hogy büdi napot tarthat ma. 

holnap elvileg ablakokat dekorálunk, kéne fát szerezni, és szívesen csomagolnék ajándékokat is. az emberek kezdik megkapni a képeslapjainkat, és hát, elmondhatatlanul jó érzés, hogy örülnek nekik. tényleg nem bánnám, ha még legalább két hétig tarthatna ez a várakozás.

basel csodálatos, mondjuk ezeket a képeket colmarban lőttem ma, ahol tényleg filmbe illő módon tolják túl a karácsonyt (nem kívánom további képekkel borzolni a kedélyeket, de több száz fenyőfán több ezer mackót láttunk ma, ültünk full karácsonyi tematikájú “hullámvasút kukacon” és dodzsemen, szóval tényleg nem aprózzák el). de visszatérve baselre, nem csak a villamosimádó kisfiúk, hanem designos cukiságokat imádó felnőtt nők mennyországa is. még szerencse, hogy maximum egy hátizsáknyival több cuccal mehetünk hazafelé (á.-nak is jár egy hátizsák, amit idefelé nem használtunk fel). 

persze, közben jönnek-mennek a melt downok, ugyanakkor nem győzöm magam emlékeztetni, milyen elképesztően kiváltságosak vagyunk. hogy csak úgy elugrunk két országgal arrébb két gyerekkel, és kvázi duplán karácsonyozunk. szembejött a napokban egy-két benyomás az internet világából, ami miatt úgy érzem, baromi könnyű erről elfeledkezni, és pálcát törni egymás felett. szóval én most épp nagyon tudom, hogy nagyon-nagyon jó dolgunk van, és hogy hiába adakoztam az elmúlt hónapokban legalább négyféle helyen és módon, még mindig bőven tudnék mit adni anélkül, hogy attól nekem nehezebb lenne.

ennél kicsit felszínesebb téma: irtó boldog vagyok, hogy a hjem til julből csomó szót és kifejezést értettem idén, pedig csak játszani járok a duolingóra.

fú, kemény nap volt ez a bankszámlámnak. mondtam is v.-nak este, hogy lassan ideje lenne abbahagynom, hogy úgy teszek, mint akinek van pénze. 

csak hát a fabrikban is olyan csodás könyveket tettek ki a polcra - á.-nak is azonnal megtetszett az ø kiadótól a ha szembejön egy medve -, és aztán a makers marketen is annyira, de annyira sok gyönyörű holmi volt, hogy még így is visszafogtam magam. szereztem pár karácsonyi képeslapot, szóval az a terv, hogy ha kidől a gyermek, akkor még megírom az szmk-s jókívánságokat az óvónőknek, aztán kidőlök én is. 

a postázandó képeslapok többsége feladva, néha úgy érzem, egészen jól állok, aztán ránézek a naptárra, és realizálom, hogy tíz nap van karácsonyig. holnapra méteres to do listet kéne írnom, mert a bébiszitter kedd helyett kivételesen így tud jönni, úgyhogy ezek lesznek az utolsó szabad óráim. valószínűleg a bőröndbe is be kéne pakolni - szerdán viszonylag korán indulunk, tizenegyre már baselben leszünk!

élvezem az ünnepi pörgést, valahonnan idén energiám is van hozzá (valószínűleg számit, hogy nem vagyok terhes, és nem szoptatok napi tízszer. meg talán az sem mindegy, hogy mivel a gyerekeken kívül senkivel nem ajándékozunk kvázi kötelezően, és a menüsorból sem csinálunk túl nagy ügyet, így lehet lazán venni az egészet). meg is mutatom a képeslapjainkat, egész cukik lettek:

akkorát buliztunk tegnap a kórházi kollégákkal karácsonyi vacsora címszó alatt, hogy tisztára csordultig a szívem. jól esett újra a csapat részének lenni, táncolni, és látni, hogy bár komoly parák vannak intézeti szinten, az osztály gerince az osztályvezető-váltás ellenére is intakt. szeretem p.-t (főorvos) és a.-t (főnővér), szerintem sokkal jobb páros együtt, mint ahogy azt sejtették előtte. bónuszként b.-ék (szocioterapeuta) készülnek a karácsonyi műsorra a betegekkel, úgyhogy bekapcsolódtam az énekpróbába, és hát, úristen. utoljára ugyanígy vele énekeltem többszólamban, szintén karácsonykor, miközben á. már magabiztosan növögetett a pocakomban, és nekem az olyan core memory, hogy a zsigereimben érzem a mai napig azt a bizsergést, akárhányszor a hallelujah vagy a feliz navidad felhangzik. rég voltam ennyire felszabadult, mint tegnap, pedig valójában anyaként is csomószor vagyok igazán jelen a játékokban és kalandokban. mégis, azért kicsit más felnőttek között és felnőttnek lenni.

előző nap pedig az arbonica decor megálmodója, a azárazvirág csokraim megalkotója hívott el egy offline eseményre. tíz-tizenkét nagyon különböző lánnyal-nővel kezdtünk el ismerkedni, izgalmas volt, meghitt, különleges. többször jutott eszembe közben a cikk, amit m. küldött át nemrég a női barátságok erejéről, és arról, hogy a mai online, elidegenedett világban talán ez tud lenni a jövő.

na, de további áradozások helyett megyek, es elkezdem a hjem til jul új évadát, mert á. már vagy negyed órája hortyog, csak itt ragadtam írni.

ja, és ha valakit érdekel: holnap a fabrikban mikrokiadói könyvvásár van a kávézó szülinapi eseménysorozata részeként! á.-t belelkesítettem, hogy lesz croissant, úgyhogy elvileg mi is benézünk. 

hihetetlen felszabadító volt kirakni ezt a lelki puzzle-t, egyszerűen tényleg elmúlt szinte az összes negatív érzésem “csak”  azáltal, hogy visszataláltam a gyerekkori forrásukhoz. úgyhogy ma újra flowban folytattam a gyerekekkel megkezdett - mondjuk úgy, hogy elődolgozták a papírokat - képeslap-projektet. messze még a vége, de már körvonalazódik, hogy hogyan lesz a mindenféle kisfiú-pacákból karácsonyi kép.

j. alvásideje alatt még a porcelángyurmát is kipróbáltam: működik a recept, már csak az a kérdés, hogy valóban benne ragadnak-e majd tartósan a mindenféle tujalevelek és gyöngyök, ahogy én azt elképzelem. két nap múlva kiderül, mutatok majd képet, ha lesz miről.

így legyen lottó ötösöm, mert valóban nem csak a három és fél évesek kisördöge, hanem az újabb takonyvírus is bújkált á.-ban. a péntek még csak-csak lezajlott, megette élete első mikulás csokiját, volt mikulásbuszozni az apjával, amíg itthon is tüsténkedett az ősz szakállú fószer, de a hétvége már eléggé vállalhatatlan hangulatban telt. egy ponton talán inkább az én részemről, to be honest, meglehetősen kiakaszt ugyanis az a követelőző hangnem, amit a nyűgösködő, és egyébként mindenki mással halálosan udvarias gyerekem tol ilyenkor. volt pár pont, hogy szívem szerint az összes adventi borítékot széttéptem volna, pukkadjon meg mindenki, aztán mára kicsit összeszedtem magam.

ebben segített persze, hogy mivel az orrfolyáson kívül tünete nincs á.-nak, ment ma oviba, úgyhogy csaptunk egy lassú délelőttöt j.-val. ujjfestékeztünk, meggyújtottuk a második gyertyát - igen, tegnap erre sem voltam hajlandó -, az alvásidejében pedig kicsit kieresztettem a szomorúságomat. az elmúlt években rá kellett ébrednem, hogy tombol bennem egy irgalmatlan düh, amivel soha korábban nem szembesültem, arra viszont csak nem olyan régen jöttem rá, hogy a düh alatt majdnem mindig rejtőzik egy mély szomorúság. ha nem is kellemes, de mindenképpen jó volt megérteni, mi fájt ebben a mostani hétvégében. 

ezek az átkozott millenial gyerekkori hiányok, azok.

voltam ma masszázson, mostanában egészen gyakran eljutok, és érzem is a testemen, hogy sokkal-sokkal jobban van, mint az elmúlt pár évben bármikor. mondjuk ma valamiért a hazaút nagy részében cipeltette magát á., amiért nem volt kifejezetten hálás a vállam - nagyon remélem, hogy csak simán fáradt az őszi szünet óta töretlen oviba járástól, és nem valami nyavalya készül kitörni rajta.

a délután hátralevő része az ördögűzés és szupercukiskodás végletei közötti ingadozással telt: sütöttünk kekszet a mikulásnak (hozzánk holnap este fog érkezni), festegettünk két kiborulás között, meg kiválasztottuk, hogy ki milyen színű borítékban kapja majd meg a karácsonyi képeslapját. remélem, sikerül a hétvégén belelkesíteni mindenkit az alkotásra.

készen vannak az utolsó korongok is, épp időben, mert lassan kezdhetjük festeni a karácsonyi képeslapokat, vadásztam délután pár ujjfestékes ötletet pinteresten, és szerintem lesz pár, amibe j.-t is be tudom vonni.

közben megérkeztek a libristóról rendelt angol nyelvű gyerekkönyvek, amiket nagyon valószínű, hogy főlrg magamnak vettem, a 100 dogs címűt egyértelműen. sírva nevetek, annyira cuki szövegek vannak benne. kicsit olyan érzésem van, hogy idén decemberben tényleg minden nap karácsony.

az ünnepre hangolódás jegyében valamelyik álmatlan éjszakán a hjem til jul című norvég netflix-csodát is elkezdtem visszanézni, miután láttam, hogy hamarosan jön az új évad (és semmire nem emlékszem a másodikból). nagyon szeretem továbbra is a norvég nyelvet, és a főszereplő csaj személyiségét. közben pedig döbbenetes időutazás belegondolni, hogy amikor az első részeket láttam, azt hiszem, 2019-ben (vagy 20-ban?), picit voltam csak idősebb a karakterénél, hozzá hasonlóan balfaszkodtam a férfiakkal kerestem az igazit, most pedig van egy valódi társam és két gyerekem. akiknek nagyon ízlett ma az adventi popcorn.

azt meg el is felejtettem mesélni tegnap, hogy az irodalomterápiás házi feladat keretein belül raktam egy mini tábortüzet a teraszon. az olyan, anyasággal és női léttel kapcsolatos elvárásokat kellett összeszedni, amik ilyen alattomos belső mondatokként ott motoszkálnak az agyunkban, aztán átírni azokat, amiknek van motiváló üzenete, csak épp nem az eredeti formában. a maradéktól pedig rituálisan megszabadulni - habitus szerinti módszerrel. utoljára az orvosis államvizsga után égettem el azt a hülye kinyomtatott tesztkönyvet, egészen euforikus érzés volt újra azt látni, ahogy elhamvadnak a mondatok, amik kizárólag bűntudat keltésére alkalmasak.

ma megérkeztek a tropical home-os black friday alkalmával rendelt szobanövénykéim. kíváncsi vagyok, hánnyal leszünk hosszú távon kompatibilisek.

úgy döntöttem, hogy még nincs kedvem abbahagyni a blogvembert - az egyetlen hátulütője csak az, hogy semmi időm másokat olvasni, de egyszer majd csak pótolom azt is. ma úgy volt, hogy találkozunk dollyval, de valami furcsa vírus levert éjjelre a lábamról (már este éreztem, hogy mintha lenne valami, amit igyekeztem a poszt-hálaadós fáradtságra fogni), úgyhogy inkább minimál programot nyomtunk j.-val, és toltam a teát meg a doterrát ezerrel. nem tudom, hogy ezek segítettek-e, mert mostanra mintha elfújták volna a lázat, ami nem is baj, mert a bébiszitter viszont lebetegedett, úgyhogy a holnapi töltődős terveimnek lőttek. 

hogy a mérleg serpenyői igazán kiegyenlítődjenek,  szuper délutánunk volt a gyerekekkel, j. most épp megint elképesztően cuki korszakát éli, sikongat, nyüszög, próbálgatja a hangszálait mindenféle vicces játékra invitálva minket. á.-t pedig sikerült olyan szinten belelkesítenem az adventre (oké, ebben volt némi része a mai első meglepetésnek, ami egy mini magnum volt - élete első saját jégkréme), hogy végül egész este mikulásos meg karácsonyi dalokat kellett énekelnem. és azt is megígérte, hogy ma egész éjszaka a szobájában fog aludni. nos, fingers crossed.