kár, hogy nem örökítettem meg tegnap a naplementében fürdőző összekötő hidat, az lett volna csak a stílusos felütés ehhez a bejegyzéshez. najó, igazából inkább nagyon örülök, hogy egy alkalmat leszámítva, amikor az órámon láttam, hogy anyukám írt, fel sem merült a telefont csekkolgatni (szerencsére csak egy fényképet küldött, amelyen a gyermekem tejszínhabos csokifagyit vacsorázik, óigen). annak dacára, hogy rajtam kívül mindenki őstag volt a könyvkibeszélőn, cseppet sem éreztem magam kívülállónak, és jól esett a könyv (a patriarchátus természetrajza) mentén csomó személyes-közepesen személyes témáról beszélgetni. maga a kötet amúgy vegyes élmény volt, egyfelől tényleg kifejezetten olvasmányosan ír olyan antropológiai-etológiai-evolúciós biológiai jelenségekről, amikről különösebben még sosem gondolkodtam el, másfelől viszont elképesztően sok volt benne az ismétlés, amitől visszatérően az a gondolatom támadt, hogy bőven elég lett volna egy hosszabb lélegzetvételű tudományos cikket írnia a szerzőnek. vitaindítónak mindenesetre tökéletes volt, de legközelebb, remélem, szépirodalom lesz a terítéken. az egyik nő visszakeresgélte nekem a végén a korábbi olvasókörök regényeit, úgyhogy most megint kilométeres a kívánságlistám.

ráadásul - és annyira szeretem ezeket a szinkronicitásokat - az egyik nemrég meghallgatott nemrosszkönyvek-podcast adásban, meg tegnap is feljött mario bellatin neve, akinek itthon a sonora (mikro)kiadó adta ki a könyveit. és hát, ma délután pont a csirimojó kiadónál volt sürgős dolgom, ahol pont volt pont egy példány a szépségszalonból. nem tudom, örüljek-e vagy sírjak, amiért leesett, hogy ez a boltocska mennyire közel van hozzánk, túl sok túl szép holmit árulnak. picit beszélgettem a két ott lévő alapítóval (j. ezalatt diszkréten kiborított egy kosárnyi színes pecsételőt), így kiderült, hogy nyitott közösségi térként működnek, úgyhogy finoman szólva is megkísértett egy saját könyvklub gondolata.  írjuk fel ezt is valami listára.