szokásos bevezető blabla, hiányzik az írás, legalább egy hete tervezem ezt a (naponta változó tematikájú) bejegyzést, aztán mindig máshová kerül a fókusz. tény, hogy többségében klassz helyekre, mert haladok a fotóalbumokkal, szülinapi ajándékok kompletten pipa mindkét gyereknek (sőt, még a családnak is írtam listát, amiről válogathattak), és igazán rengeteget olvasok. ráadásul többségében olyan könyveket, amiket aztán még egyszer és még egyszer szeretnék majd elolvasni, mint mondjuk juli zeh újévét vagy han kang növényevőjét. előbbi nem mellesleg érintette a szülőség témáját (kivételesen egy kisgyerekes apuka szemszögéből), hátborzongatóan ismerős belső monológokkal tüzdelve az egyébként egészen más síkon játszódó történetet, utóbbi pedig, hát, úristen. sokszor nem értem a kortárs irodalmi nobel-díjak logikáját (tisztelet a kivételnek, mint annie ernaux), de han kang valami totálisan más világot teremt, mint az aktuálisan születő regények többsége, egyszerre volt rettenetes és gyönyörű a szövege. pár napja a görög leckéket kezdtem el, tökjó lenne majd később utánajárni annak, honnan jön vajon ez a sok pszichiátriai eset a szereplői közé. 

a személyes szellemi sík mellett az életünk a mindennapokban is elég mozgalmas, csomó szuper programot sikerült megvalósítanunk az elmúlt hetekben a gyerekekkel a képzeletbeli bakancslistámról. ugyanis szerettem volna még tavasszal írni az adventi élménygyűjtő-naptárhoz hasonló listát á.-nal, ami aztán az utazási előkészületek miatt elmaradt, amióta hazajöttünk, azóta pedig egyrészt lábadoztam az utazásból, másrészt inkább belecsaptunk a lecsóba. ültünk fogaskerekűn és gyermekvasúton, voltunk a duna-parton többször (népsziget és kisoroszi szigetcsúcs), a dagály strandon anyukámmal, a városligetben mindkét gyerekkel külön-külön. á.-t az egyik szombaton némi metrózás ígéretével elrángattam a vas utcába megkóstolni a rotigami kínálatát, tegnap pedig újra eljutottunk a budakeszi vadasparkba, ahová tavaly ősz óta vágyik vissza á.. elkezdtem rendszeres(ebb)en futni az új futós-bringás babakocsival, amiben egymás mellett ülnek a fiúk (ez azon kivételes esetek közé tartozik, amikor á. elviseli az öccse fizikai közelségét), és rendületlenül padelezünk n.-val, ha sokkal kevesebbszer is, mint ahogy jól esne. 

valahol ijesztő azért, amilyen gyorsan rohannak a hetek, mintha alig telt volna el pár nap azóta, hogy június végén kitűztük e heti hétvégi programnak bánkot, nem beszélve arról, hogy a gyerekeim két szempillantás múlva három és egy évesek lesznek. amennyiszer vágom a centit, hogy múljanak ezek a minden egyéb szerepemet zárójelbe tevő kisgyerekes percek évek, ugyanannyiszor vágyom megállítani az időt. ma például á. kijelentette, hogy ő nem egyet, hanem kettőt szeretne a nagyinál aludni, ami egyértelműen szuper dolog, mégis óhatatanul eszembe juttatta, hogy nem is olyan sokára már mindig több időt fogunk külön, mint együtt tölteni. 

ma lesz különben az első olvasslipót-kibeszélő, amire eljutok. majdnem úgy izgulok, mint a gimis években az évnyitó előtt.