nos, az történt, hogy a hétvégém szabad óráiban elmerültem a blog-nosztalgiában, és elkezdtem lementegetni a nagyonrégi bejegyzéseket, hogy ne feltétlenül az interneten legyen nyomuk. nem az akkori önmagamat, pláne nem az akkori (itt most elsősorban a tíz-tizenöt éves bejegyzésekről beszélek) érzéseimet szeretném letagadni, de az biztos, hogy egynéhány poszt előtt nem ártott volna némi önkritikát gyakorolnom (mennyi pátosz, atyaég, mennyi modorosság!). persze, huszonhárom évesen, amikor kezdtem ezt a blogot, én még tényleg elképesztően hebrencs és sarkos kamasz voltam. egyfelől koravén, másfelől viszont rettenetesen éretlen. ahogy r. barátnőm fogalmazott vasárnap a telefonban, szerinte én vagyok az a barátnője, aki a legtöbbet fejlődött a megismerkedésünk - ötödév - óta. ami egyértelműen bók, ugyanakkor mégiscsak benne van, hogy bőven volt honnan fejlődnöm. örülök, hogy sikerült.

szóval nosztalgiáztam és pironkodtam, közben egy-két dolgot v.-ral is megosztottam - így két gyerek után már úgysem szabadul egykönnyen - eléggé nagyokat röhögtünk rajtam. ezzel együtt szuper hétvége volt, eljutottam masszázsra meg a belvárosba egy gyors bevásárlókörútra - m.-ékhoz megyünk holnap a fiúkkal, és szerettem volna ajándékkártyákat szerezni nekik házavató gyanánt -, és volt nálunk v. pap nagybátyja, akit j. teljesen levett a lábáról (nem csodálom, mondjuk, hihetetlenül cuki baba, engem is nap, mint nap levesz a lábamról).

valahogy most mindkét gyerekemmel töksok flow-pillanatot tudok megélni, ami nagyon jó érzés. talán a hirtelen tavasznak is köszönhető, de remélem, hogy van benne némi részem nekem is.