amúgy magam sem értem, mi van velem, de az elmúlt héten teljesen rákaptam a sütés-főzésre. semmi újévi fogadalom, pláne újévi lendület nincs ebben (nem is értem, ki találta ki ez utóbbi fogalmát, mégis miből lehetne a tél közepén lendületet meríteni?), egyszerűen csak elkezdtem felélni a mélyhűtő tartalmát, hogy aztán le tudjuk olvasztani a közeljövőben. és igen, ebből a bejegyzésből egyben az is kiderül, hogy eddig zömében nem főztem, sosem szerepelt a prioritásaim között. amíg dolgoztam sajnáltam rá azt a kevés szabadidőmet, amióta meg gyereke(i)m van(nak), azóta meg aztán végképp no go volt, hogy a konyhában töltsem az ún. anyai énidőmet. persze, amikor elkezdtük á. hozzátáplálását, nagy erőkkel beszereztem mindent, sürögtem-forogtam, csak aztán hamar kiderült, hogy imádja az üveges bébiételeket, és lássuk be, sokkal stresszmentesebb lett onnantól az életünk. 

na szóval, egy tökjó alapanyagokkal dolgozó, egészséges helyről rendeljük a kaját, viszont most ráébredtem, hogy sokkal jobban ízlik a saját főztöm (a legfinomabb a mogyoróvajas banánkenyér lett, meg a tepsis tejszínes krumpli, és persze a megunhatatlan sajtos-tejfölös csirke - igazi comfort food nekem). félreértés ne essék, ezt a magam részéről nem tartom valódi kunsztnak, szeretem a fűszereket, szeretek enni, nagy baj akkor nem lehet. 

a “gond” inkább az, hogy akkor innentől kénytelen leszek főzni (?).