teljesen rákattantam celeste ng-re, ami abban nyilvánult meg, hogy sűrű egymásutánban elolvastam az összes három könyvét, és aztán még csomót kattogtam rajtuk, beszivárgott az álmaimba is ez a faji alapú diszkrimináció meg gyerek-elszakítás téma. mondjuk tartok tőle, hogy végleg elromlottam, ugyanis amióta gyerekem van, egyáltalán nem bírom a szomorúan végződő történeteket, miközben régen ezek voltak a specialitásaim. most meg konkrétan elgondolkodtam rajta, hogy a hiányzó szívünk-nek inkább nem olvasom el az utolsó 100 oldalát, hogy ha rosszul végződne, akkor képzelhessek inkább bármiféle hepiendet magamnak oda. 

á.-nak pedig közben egyre konkrétabb kívánságai vannak, úgyhogy tegnap - mivel vonatozni szeretett volna mindenáron - végül szentendrére mentünk vonat-hév kombinációval. a víztől nagyjából lehetetlen őt elszakítani (igaz, nem is erőlködtünk, inkább lőttem ezer fotót róla), kíváncsi vagyok, idén mit fog szólni majd a rendes strandoláshoz. a hévezés teljesen lenyűgözte ("ez tényleg régi! zakatol, mint a vonat! meg a régi fajta villamos! áramszedője van!"), hazafelé pedig egy picit eláztunk a viharban is, amit mindannyian nagyon élveztünk. éééés - dobpergés - megvolt az első nagyival-alvás is, amíg mi szombaton b. barátnőm esküvőjén voltunk a városligetben. szóval még az is lehet, hogy az öcsi érkezése előtt eljutunk egy-két közös esti programra (már ha a terhes nő ébren bír maradni este kilenc után a következő két hónapban, amivel kapcsolatban azért van bennem némi szkepticizmus).